Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.1 A Közép-Tiszavidék természeti adottságai

Tisza, azt jobbról Kétske, balról pedig N.Körösig hasítja, csekély esete és számos s nagyszerű kanyarulatai miatt a környéknek nem kevés veszedelmével. A Füredi híd alatt szakad ki az úgynevezett Kis Tisza, melly Poroszlónál az Eger vizével egyesülve a Tisza-Nánai határon ismét az anya ágba tér..." A Tisza e szakaszán különösen gyakori „fokok" emlékét ma már — egykori funkciójuknak és a szabályozás eredményeinek megfelelően — legfeljebb egyes öblözetek belvízlevezető csatornái vagy azok torkolatában épült szivattyútelepek őrzik. Azért a „fok" (eredeti) földrajzi fogalma ma már alig ismert: (4. ábra) „foknak" nevezték a folyót kísérő „hátakon" (földrajzi terminológiával: övzátonyokon) keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó (tó) árvize az anyamederből az ártérre kilépett, majd a környező laposokat az ereken keresztül feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalábbis részben a folyóba. (E nyílások alakja és mérete változó lehetett, küszöbszintjük azonban, a Közép-Tiszán, általában a 0 vízszint feletti ~ +4,00 — -f-5,00 m között volt.) A „fok" azonban nemcsak földrajzi kategória, hanem — mint látni fogjuk — gazdasági-történeti fogalom* is. Az ember ugyanis felismerve annak természetes funkcióját, igyekezett azt hasznosítani s a maga céljainak megfelelően alakítani. Ilyen értelemben beszélhetünk arról, hogy a „fok-gazdálkodás" az ősi, feudáliskori ártér gazdálkodás alapjává vált. A fokokon kilépő vizek közül egyesek, főleg a kitöréseknél, széles medrű vízfolyásokká fajultak, mások elveszve a vízinövényekkel benőtt mocsarak között, lassan feliszapolódtak, medrük és árterületük feltöltődött s időszakos vízfolyásokká, erekké zsugorodtak. A fokok sokoldalú gazdasági hasznosításának feltétele egyrészt a feliszapolódás, másrészt az eróziós elfajulások megakadályozása volt. Az utóbbi akkor volt lehetséges, ha a fokokon kilépő árvizek alulról-felfelé töltötték meg tározóterüket. (A „szabályozás" első lépése tehát szükségszerűen az volt, hogy — egy-egy öblözeten belül — a felső fokokat elzárták, az alsókat pedig kimélyítették.) A fokokon kilépő erek vízi járműveket is hordoztak, sőt olykor malmokat is hajtottak. Erre utalnak a vízfolyások melletti malomfok, malomzug, malomház elnevezések is. A Tisza jobboldalán, Poroszlótól délre eső nagyobb fokok és erek: az Ordöghát folyás (Tiszaörvénnyel szemben a Holt-Tisza végében), a Nagysarudi fok, Sajfok, György-ér, Bakos-ér, Kolop-folyás, Kolop-fenék, Átalérfolyás és lejjebb a Nagyfok. A hevesi és jászsági medence lapályos területeit Tiszanána—Pély— Kisér—Kürt—Ladány—Besenyszög térségében, az e fokokon kitörő árvizek öntötték el. A legjelentősebb közöttük a György-ér és a Sajfok volt. A mocsarak vize azután a Miller medrébe húzódott le. A Tisza jobbparti mocsarait táplálta a Jászdózsa—Tarnaörs közötti Tárnából kiszakadó Tarna-folyás is,** amely a Tárna árvizét szállította a Tisza völgyébe. A Tarna-folyás a Kecskés- és Rajna-ér völgyén át jutott Kisér alá, ahol két ágra szakadt: a keleti ág a Kürti-fenék nádasain át, a déli ág pedig Ladányt nyugatról érintve jutott el — a Rékas—Besenyszög közötti ereken * L később: 3.1 fej. 63. p. " Elhagyott, időszakossá vált Tarna-meder.