Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Öt régi torontáli vízimérnök
C saknem kétszáz évvel ezelőtt, a XVIII. és a XIX. század fordulóján kezdett kialakulni nálunk a műszaki értelmiségnek egy egészen sajátságos rétege: a vízimérnöki kar. Ennek az egyébként lassan kibontakozó folyamatnak hatalmas lökést adott a II. József alatt, 1782-ben létrehozott Institutum Geometricum, azaz a Mérnöki Intézet - teljes nevén: Földmérő és Vízépítő Mérnöki Intézet —, amely az elkövetkező évtizedek során felbecsülhetetlenül nagy szerepet töltött be a műszaki kultúra fejlesztésében. Végzett növendékei különösen kitűntek a XIX. századi, európai méretű ármentesítési és folyamszabályozási munkálatokban. Vizsgálódásunkat azonban a valamivel korábbi időszakban kezdjük, körülbelül a XVIII. század derekától, amikor a specializált mérnökképzés intézményes kerete még nem volt megadva, illetve csak a bányamérnökök felkészítésére korlátozódott. Az idő tájt a vízrendezés mérnöki feladatait a külföldről, főleg Hollandiából, Franciaországból, Olaszországból behívott vagy a külföldi egyetemeken végzett „ingénieur”-re bízták, meg azokra, akik a bécsi hadmérnöki akadémián nyertek oklevelet, s esetleg még azokra is, akik a Theresianumból, a Nagyszombati Tudományegyetem matematikai szakáról vagy a kerületi akadémiák egyikéről kerültek ki. Az egyik leghíresebb külföldi műszaki szakértő, Maximilian Fremaut vallon geodéta hadmérnök volt, akinek lecsapolásai és csatornázásai után szinte eltűntek a temesközi mocsarak. A néhány évtizeddel korábban felszabadított bánsági részeken mintegy 250 000 hold földet ármentesített, illetve tett újra termővé, megteremtve ezzel a tömérdek kincstári birtok, száznál is több új község és telep létrehozásának feltételeit, ő azonban nem Mercy tábornok idejében, azaz 1720-30 között kezdte működését, mint ahogy azt a régebbi források feltüntetik, hanem valamivel később, 1741-től, Mária Terézia korának kezdetétől dolgozott a Temesközben. Nos, ennek a híres vízimérnöknek a felügyelete alatt bontogatta szárnyait Kosztka János, az első torontáli inzsellérek egyike. Lúgoson született, feltehetően 1740-ben, s a hadmérnöki képesítés megszerzése után, 1763-ban, 23 éves korában került Fremaut mellé gyakornoknak. Évekig együtt dolgoztak, majd a mester halála után a tanítvány fejezte be a megkezdett munkát, ekkor azonban, 1771-től, már kamarai igazgató főmérnök volt. Életútjáról nem sokat tudunk. Pályafutásának körvonalát csak fennmaradt térképei alapján lehetett úgy-ahogy meghúzni. Kéziratos mappáiba Fodor Ferenc adott némi betekintést A magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben végzett felmérései és azok eredményei című, 1957-ben megjelent úttörő munkájában. Azt, amit nagy kézügyességre valló módon elké7
