Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Öt régi torontáli vízimérnök
szített a latinos mappa mellett, még csak Landkartennak nevezhette, esetleg abrosznak, ha valamelyest tudott magyarul. A térkép szavunk ugyanis csak későbbi keletű: a XIX. században született, nyelvújítás kori „termék”. Nagy hasznát vettük továbbá Dóka Klára kutatásainak, amelyeket A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1772— 1918) című, 1987-ben kiadott könyvében foglalt össze. Kosztka János első kéziratos térképe gyakornok korából, 1763-ból maradt fenn: a Temesvár környéki faúsztató Bega-csatorna helyszínrajzát vette fel, nyilván Fremaut utasítására, s feltehetően az ő szakmai ellenőrzése alatt is. Hogy, hogy nem, de a kor egyik legnagyobb vízimérnökétől, a vallon származású Fre- maut-tól egy térkép sem került a levéltárakba. Csak közvetve őrzi emlékét három csatorna- terv, amelyeket a tanítvány, Kosztka János készített 1805-ben, amikor harmadszor tért vissza Temesközbe. Ugyanis a térképen feltüntette, hogy azokat Fremaut 1741-es tervei alapján kartografálta. Az egyik a Berzava vizének, a másik az illancsai és az alibunári mocsárnak, a harmadik pedig a versed mocsárnak a lecsapoló csatornáját ábrázolja. Kosztka János a XVIII. század hetvenes éveiben került el a Temesközből. Ez idő tájt a bécsi kamara nagy erőfeszítéseket tett a fontos vízi utak fenntartására. Ennek érdekében 1772-ben négy osztályból álló, egységes birodalmi szervezetet hozott létre, amely a zavartalan forgalom lebonyolítását volt hivatott biztosítani. Az első osztálynak a Kulpa (Kupa) Károly- város és Sziszek közötti szakaszának hajózhatóságáról kellett gondoskodnia, a másodiknak a Száva Sziszek és Zimony közti szakasza, a harmadiknak a Duna Zimonytól az osztrák határig terjedő szakasza, a negyediknek pedig az osztrák Duna-szakasznak a biztonságát kellett szavatolnia. Kosztka János a harmadik szakasz élére került. Különösen a Duna Baja—Kalocsa és a Pozsony—Komárom szakaszaira kellett felügyelnie, de illetőségi körébe tartozott a Tisza, a Dráva, a Rába, a Vág, a Balaton, a Fertő, a Hanság, a Sárvíz mocsara, a Komárom és Esztergom közti lápvidék, a Pozsony megyei Fekete-víz, a kanizsai, mohácsi, Pest megyei mocsarak, azaz csaknem az egész ország vízrendszere, kivéve a Tisza mellékfolyóit. Az elkövetkező években egyre jobban előtérbe került a bácskai és a bánáti vízi utak kérdése, jórészt az e területeken bekövetkezett gyors gazdasági fellendülés folytán. Az itteni gabonafelesleg elszállítása ugyanis évről évre nagyobb gond lett. Ezért a vízi munkálatok súlypontja a Kulpáról és a Száváról fokozatosan átkerült a Begára, a Temesre, a Duna bácskai szakaszára. Az új helyzethez alkalmazkodott az 1783-ban megejtett átszervezés: a bécsi kamara négy département-t hozott létre, s élükre egy-egy folyammérnököt nevezett ki. Kosztka János a bánsági, Sax Zakariás a Maros menti, Kiss József a bácskai, Klohammer János pedig a Száva menti kerület vezetője lett. Kiss József munkásságának csúcsa a Ferenc-csatorna megépítése volt, Kosztka János viszont a Maros, a Bega és a Temes szabályozásával, e fontos vízi utak folyamatos karbantartásával az erdélyi sószállítást meg a bánsági búza transzportját tette zavartalanná. Jó volna persze tudni, hogy e két jeles bácskai és bánáti kamarai mérnök között milyen volt az együttműködés, miben nyilvánult meg, de Kiss József és Kosztka János kapcsolatáról, sajnos, nincs semmilyen adatunk. 1788-ban, amikor a magyarországi vízügyek irányítása elszakadt a bécsi központtól, s megalakult az önálló Vízi és Építészeti Főigazgatóság, Kosztka Jánost kinevezték a temes- nagyváradi kamara igazgatójává. Kinevezésével megnövekedett befolyása, földrajzilag a Tiszán túli részek kerültek hatáskörébe, így a Temesköz is. Székhelyét Nagyváradra tette át, úgyhogy a torontáli és a temesi tájakat már ritkábban járhatta. Kosztka János azonban harmadszor is visszatért a déli részekre, most már alighanem nyugdíjasként. 1805-ben Fremaut tervei alapján három térképet rajzolt. Egy másik forrásunk 8
