Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József
melynek hasonmását, dicseked és nélkül mondva, bármely művelt országok folyamszabályozásánál alig találhatni fel.” Törökbecsén fogalmazta meg szakcikkeit, szakkönyveit is, talán éppen hivatali helyiségében vagy otthoni dolgozószobájának csendjében. Itt született meg az a munkája, amelyre már hivatkoztunk — az 1873-ban, Temesváron kiadott Javaslat Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásáról című kötete —, de egy korábbi is, amelyet 1867-ben, Pesten jelentetett meg „Emich Gusztáv magyar akad. nyomdásznál” a Magyar Alföld hydrographiája, vízműszaki nézetek és javallatok a földöntözés érdekében címmel. Az 1863-as katasztrofális aszály súlyos következményei miatt ragadott tollat, hogy a közvélemény figyelmét felkeltse a „földöntözés műveletének nagyhorderejű vállalatára”. Nem áldozatokat várt a közönségtől, hanem okos befektetést. Az öntözésre fordított összeg ugyanis busásan megtérül, nem olyan kidobott pénz, mintha várak, erődítmények építésére, kétes csaták fegyvereinek beszerzésére fordítanák. A törökbecsei keltezésű előszavában még ezt is írja: „Az 1863. ínséges év hivatalos adatai több mint 120 millió deperditát (azaz kárt, szó szerint: hallgatólagos, nyíltan annak nem nevezett adónemet — K. Z. megjegyzése) mutattak fel. Szavazza meg a nemzet ez összegnek fele részét öntözésre — s az Alföld virányos idillé alakul át.” Képessy József egész életében ármentesítéssel, a folyók szabályozásával foglalkozott, de akárcsak kartársainak többsége, ő is világosan látta, hogy az éremnek ez csak az egyik oldala. A megoldást a víz teljes felhasználásában, a komplex vízgazdálkodásban látta, s amikor csak tehette, hangot adott ennek a véleményének. Gyakran idézte nagy elődének, a kanizsai születésű Beszédes Józsefnek intő szavait: sem házad udvarából az esővizet vagy a hó levét, sem határodból, vármegyédből, országodból a vizet használatlanul ki ne bocsásd, mert az Isten becses ingyenes ajándéka. Képessy József gyakori külföldi útjai során éppen az öntözési tapasztalatokat tanulmányozta leginkább. Nem rajta múlott, hogy ezeket nem tudta kellőképpen a gyakorlatban is kamatoztatni, erre állítólag sohasem volt anyagi lehetősége. Az öntözés egyébként ma is megoldásra váró feladat az Alföld minden részében. A nagyvilágnak, elég rendszeresen, két Tisza menti mezővárosból vágott neki, s minden esetben saját költségén. 1851-ben Kanizsáról indult Londonba, az első világkiállítás megtekintésére, utána pedig hosszabb tanulmányutat tett Angliában, Franciaországban, Hollandiában és Németországban. Miután átköltözött Törökbecsére, innen az első útja 1859-ben Olaszországba vezetett. A Pó menti öntözőtelepeket vizsgálta nagy érdeklődéssel. Az öntözések ottani előrehaladottsága annyira fellelkesítette, hogy 1864-ben és 1869-ben is arrafelé irányította szekerének rúdját. Időközben, 1867-ben, kihasználva a párizsi világkiállítás kapcsán előállt kedvező utazási lehetőséget, a francia fővárosba utazott, s ezt összekötötte egy hosszabb hollandiai tartózkodással. Az ottani vízimérnökök nagy művei, a polderek előtt hajtott fejet. Ezek a tengertől elhódított, lecsapolt és művelés alá vett területek voltak, s szinte tökéletes vízgazdálkodási egységeket alkottak. 1870-ben vette utoljára vállára úti tarisznyáját, ezúttal is az öntözéses gazdálkodás tapasztalatait tanulmányozta Svájcban és Németországban. Képessy hatszor fordult meg a „művelt Európádban, a továbbképzést, a tapasztalat- szerzést, a világlátást nyilván az élet oly fontos tartozékának tekintette, mint a mindennapi kenyeret. Művelt inzsellérünk szakmájának egészen prózai megnyilatkozásaival is szorosan kapcsolódott Törökbecséhez: igen sokszor közvetlenül is részt vett árvédelmében. 1867 áprilisában a tavaszi ár újból veszélyeztette - ki tudja, hányadszor - a mezővárost. Képessy József a vranyovai, illetve az aracsi (ma Törökbecse kültelke — K. Z. megjegyzése) 73
