Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)

A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József

átvágás táján irányította a védelmi munkákat, Katona Antallal együtt. „Egész éjjel fáklya világánál dolgoztattunk - közli a főispánnak írt jelentésében —, a krízis még mindig tart, de baj alig érhet bennünket, ha kellő erővel rendelkezünk. Szükségünk van naponta 100 szekeres- és 200 gyalogmunkásra...” Még arról is tájékoztatta a főispánt, hogy naponta fogja „tudósítani expressus által”, azaz lovasfutárral.

Két nap múlva a helyzet nagyjából változatlan: „A vranyovai átvágás vezénytöltésén ma elegendő erő van, és a munka, kellő rendbe beosztva, jól folyik. Megvizsgálva azonban a töltés többi részét, azt találtam, hogy a töltés lába mintegy 80 folyó öl hosszban keresztülázott, tatarozni kelletik, mert különben várható, hogy töltésomlások következnek be.” A kimerült törökbecseiek felváltását kéri friss tordai, beodrai és a szomszédos kikindai koronakerület falvaiból érkező munkaerővel.

A védekezés sikeres volt. Ezúttal is, tegyük hozzá, Képessy idején a Tisza egyszer sem törte át a gátat, illetve ami megtörtént, az jelentéktelen volt, teljesen elhanyagolható.

Törökbecsét 1870-ben — Istvánfi Endre A küzdő Törökbecse című könyvecskéjének leírása szerint (Törökbecse, 1890) — valóságos katasztrófa fenyegette. A város lakosságát karácsony éjjelén riasztották lövöldözéssel, félrevert harangokkal. Az első veszélyt sikerült elhárítani, de a válság két hónapig tartott, minden hétre, minden napra jutott az ijedelemből. A védők kimerültek, a veszély nem múlt, úgyhogy január derekán a vészbizottság kétség- beesett hangon segélyt kért a kormánytól: „Törökbecse emberfeletti erőlködéssel védi magát, éjjel-nappal talpon vagyunk, hordjuk a földet és töltünk és vesződünk Képessy m. kir. főmérnök utasítása szerint. De ha testünket is vetjük gátul a betörő árnak, minden erőlködésünk hiába! — el kell vesznünk tőlünk nem függő közegek hanyagsága miatt.”

Február elején úgy tűnt, hogy minden kötél szakad: Csurognál a jéghegyek „a fenékig el torlaszolták a Tisza folyását”. Az utolsó pillanatban, „harminchat órai elkeseredett csákánymunkával” sikerült csak a folyó vizének utat nyitni, s így Törökbecse egy másodperccel tizenkettő előtt megmenekült a biztos pusztulástól. S vele együtt fél Bánát is, mert a jeges ár, ha átömlik a gáton, eljutott volna egész Temesvár alá.

Képessy József tehát így, az árvédelem megszervezésével és irányításával is lekötelezte Törökbecsét, de érdemeinek felsorolása ezzel koránt sincs lezárva. Mint a mezőváros köz- tiszteletben álló polgára, sok más téren vezető szerepet játszott Törökbecsén a hatvanas években, így „az élénk és kedélyes társaséletben” is. Erről, többek között, Istvánfi Endre a már idézett A küzdő Törökbecse című füzetecskéjéből értesülünk, amely a XIX. század derekától a „huszadik század zajos tavaszáig” tekinti át a város általa említésre méltónak talált eseményeit.

A könyvecskéből tudjuk, hogy mérnökünk tagja volt az 1860-ban alakult Leseverein, azaz a helyi olvasókör választmányának, de már a következő évben, 1861. szeptember 22-én, a „hazafias tagokkal” együtt elhagyta a német nevű, nyelvű és szellemű egyesületet, s a nagyvendéglő termében ütöttek tanyát, majd magát az olvasókört is „visszahódították” a magyar nyelvnek és művelődésnek. Ezekben a mozgalmakban az egyik vezető szerepet Ro- honczy Lipót volt honvédezredes, a szabadságharc tizenhat év várfogságra ítélt, idővel kegyelmet kapott hőse töltötte be.

Mi a magyarázata ennek a hazafias felbuzdulásnak? Az történt, hogy időközben nagy fordulat következett be Bánát státusában. A vesztes olaszországi háború miatt Bécs kénytelen volt engedményeket tenni Budapestnek, ennek egyik jele a szabadságharc bukása után megalakított Szerb vajdaság és Temesi bánság felszámolása, illetve a terület megyésítése, Magyarországhoz való csatolása volt. A régi megyék helyreállításáról az ún. Októberi Diploma rendelkezett 1860-ban. A visszaállított Torontál megye 1861. február 4-én választotta meg önkormányzati szerveit.

74