Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József
arannyal jutalmazta, a könyvben foglalt ármentesítési tervet magáévá tette a Temes-Bega- völgyi Vízszabályozó Társulat, kivitelezését jóváhagyta az illetékes szakminisztérium is. S ekkor: derült égből villámcsapás! 1874 vége felé egy fiatal kolléga, Fekete Zsigmond, aki később ismert vízépítési szakíró lett, Észrevételek a javaslatba hozott bánsági vízszabályozások tervezetéhez címmel bírálatot írt könyvéről, illetve tervéről a szakma lapjában, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében. Sokan ezt személyes támadásnak vették „a régi gárda egyik hatalmas oszlopa” ellen. így élte át Képessy is, jóllehet a fiatal szakember alapos érvekkel mutatott rá a rossz adatok alapján levont mérnöki következtetésekre. Amikor Képessy idegesen válaszolt, argumentumait újabb bizonyítékokkal támasztotta alá. A lap egy újabb Képessy-válasz után berekesztette a polémiát. Az ügy tovább gyűrűzött a temesvári társulati székházban, a Bega és a Temes menti műszaki körökben, de ott parázslón Törökbecse polgári rétegeiben is, mivelhogy egy kisvárosban nincsenek titkok. Valahogy ez idő tájt sűrűsödtek pénzügyi gondjai is, az anyagi összeomlás veszélye igen közelinek látszott, mivel a Pancsova környéki földvásárlás teljes kudarcot hozott. Képessy József úgy találta, hogy csak jót tenne neki, ha mind a várost, mind a tájat elhagyná. 1874 vége felé — talán éppen jóakaróinak közbenjárására — kinevezték minisztériumi építészeti felügyelővé, 1875. augusztus 10-én pedig Törökbecséről Budapestre költözött. A távozás külszíne a lehető legjobb fényben tüntette fel mérnökünket. A kor egyik vezető vízügyi tekintélye ugyanis, mint tudjuk, az álmok városába távozott, Budapestre, amely ezeken a tájakon minden sikeres pályafutás legmegbízhatóbb fokmérője volt. ö is igyekezett megőrizni ennek a látszatát, hozzá csadakozott a család meg a környezet is. Képessy a helybeli takarékpénztár elnöke volt, s azon a napon, amikor távozott, a választmányi gyűlés testületileg felkereste lakásán, hogy búcsút vegyen tőle, aki „a magyar kormány kinevezése folytán kénytelen városunkból eltávozni és lakását állandóan Pestre áthelyezni”. (A választmány 1875. augusztus 10. gyűlésének jegyzőkönyvéből.) Az 57 éves Képessy azonban rendkívül nehezen élte át a rászakadó bajokat. Különösen a szakmai téren ért oldalvágások vették le lábáról, mert ekkor még nem úgy látszott, hogy a bánáü vizeket végül mégis az ő tervei alapján fogják víglegesen ármentesíteni. Váza ugyanis szilárdnak bizonyult, építeni lehetett rá, Mokry Endre megfogalmazása szerint „biztos alapot nyújtott minden irányban a későbbi tervezésekre”. A tornyosuló anyagi gondok is nyomor- gatták, úgyhogy számára a távozás inkább menekülés volt, s hol kilövésre ítélt vadként érezhette magát, hol vesztesként, akire a kényszerű számkivetés évei várnak. Napjai már egy jó ideje tépelődések között teltek, ette magát, mellkasi fájdalmak szorongatták, úgyhogy egy év múltán el is vitte a szívroham... A búcsú már azért is fájdalmas volt, mert itt, a lentségen, a Tisza bácskai és bánáti partjain élte le életét. Törökbecsén, amelynek elhagyására most készül, csaknem húsz évet töltött. Ez a város volt az otthona, a munkahelye, szakmai felemelkedésének és a szakmán kívüli sokoldalú tevékenységének színhelye. Képessy az évek hosszú során valóban együtt lélegzett Törökbecsével. Elsősorban ide kötötte munkája, itt volt a tiszai VI. folyamosztály építési hivatalának székhelye. Itt tervezte, mérnöktársaival együtt, a soron következő munkákat, egyeztette a tennivalókat a szomszédos folyammérnökökkel - Katona Antallal, Tóth Istvánnal és a többiekkel —, s itt, hivatali helyiségében írta mintaszerű jelentéseit is feletteseinek, amelyek a döntések alapjául szolgáltak. Itt ugyanis kéznél volt minden, ami az ilyen szakbeszámolók elkészítéséhez szükséges. „Itt oly hidrometriai archívum létez — írja a már többször idézett 1859. évi jelentésében —, 72
