Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)

A Tisza „lentség”-i szabályozója: Képessy József

ment át, még sok vagyonjogi probléma előidézője lett, de ezeknek taglalása túl messze esne témánk keretétől. Annyit azonban még el kell mondanunk, hogy Képessy József — közel lévén a tűzhöz —, előnyös feltételek mellett, hozzájutott a bánáti oldalon 300 hold ármentesített földhöz. Biztos volt dolgában, az ármentesítés sikerében, de ezek a remények a bánáti oldalon még egy jó ideig nem váltak be, a víz újra meg újra visszahódította az árterületet, s elpusztította a töltéseket, elköltözésre kényszerítette az újonnan telepített falvak lakosságát.

Képessy tehát önmaga, azaz magabiztosságának, az ármentesítés sikerébe vetett hitének áldozata lett. Az ő 300 holdja is örökösen víz alá került, s így nem hozta, hanem vitte a pénzt. Ennek folytán képtelen volt a váltóra felvett tetemes hitelt visszafizetni, a tönk szélére került, korai halálával pedig bekövetkezett a baj: csődbe sodorta családját. De erről majd később.

Sajnos, mint lenni szokott, a baj ezúttal is bajjal járt. Képessy Józsefet hamarosan még egy nagy csapás érte, mégpedig a hetvenes évek elején, amikor pedig úgy tűnt, hogy elérkezett szakmai felemelkedésének legmagasabb fokára: rábízták Bánát összes vizeinek szabályozását, azaz a Bega és a Temes völgyének komplex ármentesítését. Mérnökünk mintaszerűen tett eleget feladatának, de egy banánhéjon elcsúszott: számításait nem megfelelő adatokra alapozta, a folyók vízhozamát lebecsülte, s ennek folytán a védtöltéseket alacsonyra szabta. Munkáját a kor vezető szakmai tekintélyének kijáró tisztelettel fogadták, de gyakorlati kivitele során kiderült, hogy eredeti változatában szinte használhatatlan, gyökeres átdolgozásra szorul, mire nagy törés következett be pályafutásában, „felfelé buktatták” — országos középítési felügyelővé nevezték ki, a Délvidékre kiterjedő körzettel.

Mielőtt tovább bogoznánk történetünk szálait, el kell mondanunk, hogy ezen a tájon akkor a vízi munkák már 150 éves múltra tekintettek vissza. Gróf Claudius Florimond Mercy tábornok, a törököktől felszabadított Temesköz első császári kormányzója alatt, 1722- től kezdve, nagyszabású lecsapolási munkálatok indultak — így Temesvártól Klekig új medret ástak a Begának 70 km hosszúságban —, azzal a szándékkal, hogy a vízjárta, mocsaras területeket termőre fordítsák, és betelepítsék.

A munkálatokat, Mária Terézia megbízatása alapján, Maximilian Fremaut, egy zseniális flamand vízimérnök vezette. Ö már világosan látta, hogy a Bega szabályozását nem lehet elválasztani a Temes szabályozásától, s hogy a bajokat nemcsak az időnkénti vízbőség szaporítja, hanem az igen gyakori vízhiány is. Ezen egy lángeszű ödettel próbált segíteni: a két folyót egy-egy tápláló és árapasztó csatornával kötötte össze. A tápláló csatorna biztosította volna a temesvári malmok üzemeltetését meg a hajózást, az árapasztó csatorna pedig a nagy vizek idején a begai ár egy részét a Temesbe vezette volna. Hervadhatatlan érdemei voltak még a flamand mérnöknek a mocsarak fokozatos kiszárítása és a védtöltések kiépítése terén is.

Az ő művét a XIX. században sok ismert és kevésbé ismert vízimérnök folytatta, köztük Sátor Dániel, Duffand Péter, Asbóth Sándor, Haky Dániel, Mokry Endre. Az ő érdemük, kisebb vagy nagyobb mértékben, Bánát mai természeti képének kialakítása, az elvadult területek kifejlesztése a monarchia gabonatárává. Időközben megért az a gondolat is, hogy a vízi munkák csak úgy válhatnak hatékonyabbá, ha az ártérhez tartozó összes folyó és patak völgyét gyökeresen és egységes alapon szabályozzák, ha tekintetbe veszik és állandóan szem előtt tartják, hogy az egyik helyen végzett munka milyen befolyással van a másikra.

Ezt a felismerést a gyakori árvizek is siettették. 1859-ben katasztrofális méretű volt a Bega és a Temes kiöntése: 470 000 hold került víz alá. 1870-ben ugyan nem volt ilyen arányú, de minden eddiginél nagyobb károkat okozott. Ezek után jött létre, szinte kikényszerítve, 1871. január 19- én, Temesváron a Temes—BegavöÍgyi Vízszabályozó Társulat, amely most már radikális úton kívánta megoldani az ármentesítést.

70