Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Bánság híres vízépítő mérnöke: Katona Antal
Katona Antal úgy látta, hogy a „megye területét övező vagy átszeldelő folyók és csatornák oly kedvezőleg feküsznek, hogy azokat, mint a lehető legnagyobb terjedelmű öntözési rendszer tényezőjének tekinthetjük, még magát a mélyen bevésett s magasan feliszapolt partok által körített Tiszát sem véve ki...” S ezt a nézetét alaposan meg is indokolta, ennek alapján az öntözéses gazdálkodás képét vetítette elénk több százezer hektárnyi területén. Szerzőnk gazdag képzeletű ember, de légvárakat nem épít. „Ne gondolja senki, hogy én mesterséges rizsföldek vagy műkaszálók felállítását fogom öntözési javaslatom alapjain megyénk területén kilátásba helyezni... én oly egyszerű kívánok lenni, mint voltak a Naviglio Grande első árkocskájának kiásói, mint voltak a Chiaravelle kolostor első vízöntő barátai...” Kezdetnek, igen reálisan, egy 5—10 000 holdnyi birtokot kíván az „öntözésnek alávetni”, amely majd „mintául szolgál”, és amely majd „összehasonlítási kulcsot ad a régibb és újabb jövedelmi tételekhez... mely végre párhuzamot enged vonni az öntözeden szomszéd hasonló talajú területével”. Igen okos érveléssel magyarázza meg, hogy miért nem javasol „gránit vízosztókat, kirakott partokat, tarka őrházakat”. Abból indul ki, hogy „szegények vagyunk”, de abból is, hogy „nem akarok rontója lenni a jövőnek, nem akarok technikai hibákat elkövetni, amelyek akadályul szolgálhatnak a jövőben, akár az öntözési vállalat nagyobbszerű kifejlődésének, akár más, e megye területén idővel létesítendő vízmű vállalatoknak”. Bizakodóan tekint reális tervének megvalósítása elé. Derűlátásának egyik forrása az, hogy ezen a tájon nagy hagyománya van a vízmunkáknak. „Nekünk... midőn nagy Széché- nyink felrázó szava mozgást öntött a Tisza völgyében, már hullámzó kalászok ingtak töltés övezte rónáinkon” — írja. A másik az, hogy a már korábban elvégzett töltésépítések folytán a megye gazdasági ereje nincs annyira megterhelve, mint a többié, vagyis mint ahogy Katona Antal mondja „pihentnek mondható, még a többi nyögve kötözi új sebeit, melyeket — kivált financiáján — ütöttek a bécsi hitelbank záloglevelei”. Bizakodását megtoldja egy kis biztatással is, mondván, hogy „nekünk nem szabad másra támaszkodnunk, mint önerőnkre”. A nyomaték kedvéért még azt is hozzáfűzi: „ha akarod, hogy legyen, tedd magad, ha nem akarod, bízd másra”. A csatornázásra és öntözésre vonatkozó nézeteit újra kifejti az 1872-ben Szegeden kiadott Altiszavidékiink vízmentesítésére vonatkozó alapeszmék című könyvében. Annak, hogy újra tollat ragadott, több oka is volt. Az egyik az, hogy látja az egyoldalú vízszabályozás következményét: „az 1869-1872 évi víznyomor páratlanul áll alvidékünk történetében; mert ha az 1815—1816. években magasabb vizek borították is kivált Torontál védtelen ártereit, de a nyomor alig tartott 18 hónapig, holott jelenben a negyedik Ínséges év küszöbén állunk és Bács, Torontál, Temes 800 000 holdnyi területén látjuk az elvadult és csak szorgalma által javítható első osztályú szántóföldek siralmas helyzetét”. A másikat is az ő megfogalmazásában közöljük: „...Nekünk magunknak kell oly csatornázási rendszert alvidékünk érdekében alapítanunk, melynek speciális mintaképe sehol sem létezik. E tárgy felett én évekig elmélkedtem, mert tisztán állt előttem azon meggyőződés, hogy tiszavidéki birtokosainknak előbb-utóbb meg kell érteniük azt, hogy gazdászatukat, mint megélhetésük egyetlen föltételét, csak úgy emelhetik azon fokra melyre az helyzeténél és talajminőségénél fogva a természettől képesítve van, ha tisztán felfogják azt, hogy a víz korlátozásában és minden cseppjének tetszés szerinti felhasznállásában rejlik reájuk nézve a bölcsesség köve”. Harmadik okként említjük, hogy ekkor még mindig megvolt a lehetőség egy részvény- társaság megteremtésére, amely a külföldi tőke bevonásával vállalkozott volna az általa tervezett bánáti csatornarendszer kiépítésére. Reményét az 1867-ben hazatért Türr István tábornok kezdeményezései erősen táplálták. 49
