Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Bánság híres vízépítő mérnöke: Katona Antal
A torontáli társulat tehát elsőnek végezte el az ártérfejlesztést, azaz állapította meg műszaki alapon, hogy kiknek van hasznuk az ármentesítésből, és kik kötelezhetők ennek folytán a hozzájárul ás, az ártéri járulék fizetésére. Hatalmas műszaki vállalkozás volt ez, így hát nem is egy-két évig tartott, mint ahogy Sárközy írja, hanem hét évig: 1860-tól 1867-ig. De a megye elsőbbsége továbbra is megmaradt, mert az ártérfejlesztést csak az 1885-ben hozott vízügyi törvény tette kötelezővé. Ez a munka jól végigkísérhető a társulati jegyzőkönyvek lapjain. 1860 júniusában született meg a döntés az ártérfejlesztéshez szükséges drága műszerek vásárlásáról, s ekkor kérte a társulat „a főhadi törzstől a Szegedtől felfelé Aradig és a Szegedtől lefelé, a határőrvidékig terjedő háromszögítési sectiokat”. 1863-ban a munka már olyan ütemben haladt, hogy Tö- rökkanizsán 12 mérnök részére megfelelő irodáról kellett gondoskodni, mivel „az ártérfejlesztésnél munkálkodó mérnökök a téli hónapokban kötelesek lesznek fölvételeiket kidolgozni”. Abban az évben Katona Antal jelentése szerint „175 000 hold felvétetett, kiszámí- tatott s térképeztetett”. A következő években még „163 700 hold vétetett fel az ártérfejlesztők által, Szeged, Heufcld (Tószeg, a mai Novi Kozarci - K. Z. megjegyzése), Tóba, Csősztelek, Rogendorf, Udvarnok, Torda, Basahíd, Törökbecse, Beodra, Pádé...” táján. A derekasan elvégzett munka után a Felső Torontáli Ármentesítő Társulat ártere az eddigi mintegy 260 000 holdról több mint 500 000 holdra növekedett, s ezáltal anyagi ereje is megkétszereződött. A nagy vállalkozás élén a Bánság híres vízépítő mérnöke állt. Katona Antal műszaki munkásságának azonban honismereti szakirodalmi, sőt gazdasági- és művelődéstörténeti többlete is van, ami a társulat elnökéhez címzett jelentéseiben mutatható ki, nemkülönben könyveiben is. Helyszíni tapasztalatait egyik 1864 júniusában keltezett jelentésében így összegezi: „Mokrintól haladtam Kikindáig 6000 folyóöl távolságban - és vissza controllirozva Mokrinig- bevonva utamba Marienfeld (Nagytereim, Románia - K. Z. megjegyzése) egy részét és a Gyukosin lapost... azon eredményre jutottam, hogy a mokrini összes határból alig pár ezer hold lesz vízmentes - magának a községnek pár utcáját kivéve az egész község területe ártér- egyes utcái 10—12 lábas víz alatt állnak, a kikindai határ északi része és a város egy része ártér, Oroszlámos, Valkány, Albrechtsflor (Kisteremia, Románia - K. Z. megjegyzése) nagy részben, Marienfeld egyrészben ártér, szóval az eddigi eredmény meghaladja minden várakozásomat. Mint rendesen történni szokott, az vélem is megtörtént e lejtezésem alkalmával; amint a nép látta niveau léceimet Mokrin és Valkány utcáin több öreg lakos közeledett felém, s azon határozott nyilatkozatomra, hogy a töltések fennállta előtt itt és itt víznek kellett állni, egész őszinteséggel bevallották, hogy igazam van - és 1816-ban itt hol most házak állnak - hajók rakodtak. Én kapva az alkalmon ezen öregek neveit feljegyeztem, s a korcsmában rendeltem egy-két pohár borra és őket neki melegítve sikerült nemcsak az egész nyilatkozatukat papírra tenni, hanem még egyik arra is ráadta fejét, hogy jó napszám mellett Vecsey úrral kocsira ült és több napokon által kalauzolva, az egész határ árterületét kimutatta. Gyűlölöm a finis sanctificat media elvet (a cél szentesíti az eszközt - K. Z. megjegyzése) azonban Marienfeldnél mégis kényszerülve voltam némileg alkalmazni. A circum spectus (óvatos, bizalmatlan - K. Z. megjegyzése) németek itt még a háromszögítési jelvényeimet is megsemmisítették, hanem midőn én az asztalozó mérnökök által azon hírt terjesztettem, hogy működésünk egyik feladata az általam hírlapilag is hirdetett Perjamos-Török Becse csatorna vonalnak feltalálása és így ösmernem kell azon vonalt, melyen a töltések felállta előtt a vizek természetesen szétömlöttek, mindjárt akadtak kalauzok és vagyonos, tekintélyes 47