Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)

Kiss József verbászi síremlékénél

A bácskai Ferenc-csatorna regényes története címmel a Magyar Szó 1983 elején folytatásos tárcát közölt Nikola Petrovic Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-meden- cében című monográfiájának alapján. A szerkesztőségbe befutó levelek sokasága után ítélve az emberek nagy érdeklődéssel olvasták napról napra a Kiss testvérekről, Józsefről és Gáborról, a Ferenc-csatorna tervezőiről és megteremtőiről szóló históriát. A tudományos munka, amely időközben, 1982 legvégén, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia és a belgrádi Történelmi Intézet gondozásában magyarul is megjelent, a megszokottnál keresettebb könyv lett.

Majtényi Mihály irodalmi munkásságának ismerői újra szóvá tehették, hogy ő két változatban is megírta — a Császár csatornája és az Élő víz című regényében — a csatomakelet- kezés történetét, ám, tették hozzá, a monográfiában közzétett adatok ismeretében alighanem még árnyaltabban rajzolhatta volna meg a lángelméjű kincstári inzsellér alakját, azaz a „bolond luteránusét”, ahogy egyik fejezetcímében jellemezte a nagy művet alkotó, a korát megelőző, de vele szembekerülő embert.

Több mint húsz levél kapcsolódott a tárca befejező mondatához: „1813. március 13-án halt meg Zomborban - elszegényedve, magányosan, mindenkitől elhagyatva. Saját kívánságára Verbászon, a csatorna mentén, a Telecskai-dombok egyikén temették el. Sírja ma is ott található.”

Vajon megvan-e még a kriptája, sírhalma, s ha igen, milyen állapotban van? — ezek voltak a leggyakoribb kérdések.

Megvan, azon a helyen található, ahol 170 évvel ezelőtt helyezték örök nyugalomra: Kiss József egykori szőlejében. Az itteni magány valahogy elviselhetőbb volt számára a városi házában rátörő társtalanságnál. Itt mindig szívesen időzött, különösen a gyümölcsérlelő őszi napokban, amikor oly szép kilátás nyílt a csatorna vizére, a ló vontatta só- és gabonaszállító fahajókra, a kamarazsilipekre, amelyeket még ő épített, és ahol még vezető mérnök korában, Majtényi Mihály leírása szerint, „egy Bogdan nevezetű öreg forgatta a kereket. Foghíjas ember volt, haja csimbókokban a vállát veregette... Ott hált a kis kunyhóban, a dombhajlat alatt, a zsilipbiztosnak elég volt, ha nevét kiáltja, ott termett a kerék mellett, hogy utat nyisson a vizek kapuján.”

Verbász gyárnegyedének épületei eltakarják az emlékművet, az útjelzők hiánya pedig még inkább körülményessé teszi megközelítését. Az utas csak akkor pillanthatja meg, ha Zombor felé haladva, a Backatrans vállalat székháza mellett jobbra letér a főútról, s a közeli zsilipen, illetve a csatornahídon átmegy a túlsó partra. Innen aztán az emlékmű már szépen

21