Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A pusztapéklai rizstelep avagy az öntözés kezdete a Bácskában
— az olasz forradalmárok oldalára állt át —, másodszor pedig mint az emigráns katonai szervezkedés Erdélyben letartóztatott részvevőjét. Magyarországon az idő tájt még dúdolgatták a javíthatatlan rebellisek: „Szennyes az én ingem, / Szennyes a gatyám is, / Hoz majd Kossuth tisztát, / Türr Pista meg puskát...” A kiegyezés, a kompromisszum légköre teremtette ezt a szituációt, a közös érdek tisztelete a várt haszon reményében. Az audiencia a pénzt hozó, munkát teremtő vállalkozónak szólt, aki már régen túltette magát „ifjúkori bűnein”, s most a hatalom hordozójának kegyétől azt várja, hogy segítségére lesz az újabb összegek előteremtésében. Ennek érdekében a kanálist is elnevezte Ferenc József-csatornának, azon a helyen pedig, ahol a császár az első ásónyomot hagyta, az alapkövet lehelyezte, emlékművet emelt. De nem az uralkodónak — az eseményre csak az emléktábla emlékeztet —, hanem Pannóniának, mert a császárok jönnek-mennek, Pannónia viszont örök... Az alakos emlékmű, ha csonkán, de ma is áll a csatorna bejáratánál, gazzal benőve. Milenko Beljanski leírása szerint (Krnjaja-Kljajicevo, 1590—1977. Sombor, 1978) 1919-ben a sziváciak egy csoportja megkísérelte ledönteni annak örömére, hogy az Osztrák—Magyar- Monarchia széthullott, s megalakult a délszláv népek állama. Mivel kézierővel semmire sem mentek, ökörfogattal próbálkoztak, s amikor így sem jutottak sokra, egy-két ember, köztük a leghangosabb, Sava Budisin, felmászott a szoborra, s lefejezte a szobrot, kardját kettétörte. Az emlékmű alkotójának nevét nem ismerjük, de az emlékezet megőrizte a rongálóét. Ez is valami: megszemélyesített vandalizmus... A bácskai csatornarendszer felújítása, mint tudjuk, 1879-ben véglegesen befejeződött. A rajta lebonyolított forgalom azonban csekély volt, kevés hasznot hozott a részvényeseknek, mert nem sikerült megteremteni a vízi összeköttetést a jelentékeny mezőgazdasági termény- felesleggel rendelkező tiszántúli és temesközi részekkel, de nem készült el az Adriai-tenger felé vezető vízi út egyik változata sem, illetve még csak sejteni sem lehetett, melyik lesz az, s lesz-e egyátlalán. A nyolevbanas évek elején ugyanis már végképp megfeneklettek a nagy költséggel készített csatornatervek. így aztán a Ferenc-csatorna keleten is, nyugaton is el volt vágva a külvilágtól, Türr István szavai szerint életképtelen test volt „karok és lábak nélkül”. A hetvenes évek második felében még élt a remény, hogy minden jóra fordulhat. Türr István a jövendőbeli Panama-csatorna mérési munkálatairól hazatérő Gerstcr Bélát nevezte ki 1876-ban a Ferenc-csatorna Társaság főmérnökévé, s megbízta a kulcsfontosságú Vuko- vár-Samac-csatorna terveinek elkészítésével. Évekig együtt dolgoztak jól kiegészítették egymást. A Vasárnapi Újság (1893. 28. szám) így rajzolta meg együttműködésüket: „Egyik volt a mozgató, a másik a cselekvő erő. Türr felszínre hozta az eszmét, Gerster megvalósította. Türr a vállalkozáshoz adtj neve tekintélyét, s financiális összeköttetéseinek támogatását, Gerster ellenben tudományát) tehetségét és munkaerejét.” A fellobbanás nem sokáig tarott, Gerster, a világcsavargó, oda ment, ahol kecsegtetőbbek a kilátások: Görögországba, ahol a Korinthoszi-csatorna terveit készíti, s hozzáfog építéséhez. Türr is egyre többet tartózkodik Hellász kék ege alatt, meg állandó lakhelyén, Párizsban, továbbá az európai pénzközpontokban, kevesebbet Magyarországon, bár megpróbálja menteni, amit még menteni lehet. Jóllehet főleg a már a mások által is megálmodott nagy víziutak programját forgatta továbbra is a fejében, energiájának egy részét arra fordította, hogy megteremtse az öntözéses gazdálkodás alapjait. Elképzeléseit, sajnos, ezen a téren is részben valósította meg. így nem jött ki a lépés a Marosból kiváló és a Tiszába ömlő Aranka-ág esetében sem, amelyet öntözőcsatornává akart átalakítani. Nehézkesen alakultak az ügyek a Ferenc József-csatorna táján is, pedig hát ez csaknem kizárólag az öntözés érdekében jött létre, s csak elenyésző részben állt a hajózás szolgálatában. A földbirtokosok, a kincstári uradalmak intézői, a föld141
