Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
magam.” Persze nem vaktából vágott neki a Tiszának, hanem csak azután, hogy léket vágott, és a mérés 1 méter 20 centi jégvastagságot mutatott azon a részen, ahol szalmával is hizlalták. A nagy telekre emlékezve mondja még, hogy a bánátiak olykor április 10-én is szánkóval jöttek át az adai tavaszi vásárra. Az első melegebb tavaszi napok után már nem tanácsos próbára tenni a folyók jégpáncélját. „Ha dináros nagyságú fehér foltok jelennek meg rajta, akkor a jég vékonyodott, el van nyalva, s ilyenkor még véletlenül sem szabad rálépni” — mondja Jankó András nyugalmazott pádéi révész. Évszázados tapasztalat ez, de olykor hiába a figyelmeztetés, a tilalom. Emlékezetes maradt az a tragikus végű eset, amely állítólag a moholi-karlovai (a mai Novo Milosevo) révnél történt a múlt század végén vagy a század elején. A lakodalmas menet pántlikás szánkói a reggeli órákban még átmentek a Tisza jegén a bácskai oldalra, de amikor a menyasszonnyal visszafelé tartottak, a nappali felmelegedés következtében leszakadt alattuk, és sokan odavesztek, köztük a menyasszony is, akinek fátyla felakadt egy úszó jégtáblán. Adatközlőim szerint az eset leírása nyomtatásban is megjelent, a füzet címe ez volt: Mirtuszkoszorú a Tiszán. Sokkal szerencsésebb kimenetelű eset történt Törökkanizsánál. Az ottani hídbérlő a tél beálltával felszedte a hajóhidat, és egy jégtől megtisztított sávon komppal tartotta fenn a forgalmat. „...A törökkanizsai partról három kocsi és mintegy 50 ember iparkodott a bácskai part felé — írja a nagybecskereki Torontál 1907. január 8-án. — A Tisza közepén járt a komp, amikor az addig szilárdul álló jég hirtelen megmozdult. Egy hatalmas jégtábla nekilódult a kompnak... Elszakadt a kötél... Szerencsére a komp nem került a jégtáblák alá, hanem egy jégtábla tetejére torlódott, s azzal együtt úszott a tiszai vízimalmok felé. Itt magával sodorta a Pálfi- és a Bajic-féle malmokat... Az utasokat a halászok mentették meg, ketten a jégtáblák között a komphoz eveztek, kötelet erősítettek rá, majd a parton állók segítségével kikötötték és kivontatták. „Az emberek őrültek módjára ugráltak ki” — írja az újság. Az öngyilkosjelöltek viszont olykor éppen a kompot választották ki, hogy tettüket végrehajtsák. Céda Maletin nyugdíjas révész emlékezete szerint 1936-ban egy hónap leforgása alatt két fiatal adai lány ugrott a kompról a Tisza kellős közepébe: Török Matild és Lajkó Bözse. Jankó András, társaival együtt, az utóbbi évtizedekben nem egy embert mentett ki a folyóból. Ilyenkor néha vizesen adta át a révpénzt, mert a nagy sietségben táskástul ugrott a vízbe. Név szerint említette egyik közeli szomszédasszonyát meg egy szajáni nőt és egy adai temetőcsőszt. Ez az utóbbi 1970 húsvét napján így szólt hozzá: „Isten veled, komám”, kilépett a papucsából, és belevetette magát a folyóba. Jankó András sebesen eloldotta a mentőcsónakot, kihúzta a fuldoklót, s miután az magához tért, hazakísérte. Ma is él, olykor találkoznak, de a történteket nem hozzák szóba. A kompok fekete krónikájából még azt az esetet említjük meg, amely 1944 tavaszán történt, akkor tehát, amikor a Tisza több mint 200 évvel a törökök kivonulása után újra országhatár volt. A pádéi révhelyen, a lepénzelt magyar és német határőrök tudtával, Rekettye István révész egy nagyobb ladikon tíztagú illegális rokonlátogatót és csempészt szállított át a bánáti részre, szeles időben, éjnek idején. Egy viharos erejű lökés meg a pánik következtében a csónak felborult, csak ketten úsztak ki a partra. A népi emlékezet szerint Rekettye István is megkapaszkodott a ladik falában, de amikor látta a történteket és felmérte következményeit, eltolta magát onnan, hagyta, hogy a hullámok elnyeljék, ő volt a nyolcadik áldozat. 1941 tavaszától 1944 őszéig csak údevél vagy kishatárforgalmi engedély felmutatásával lehetett a kompra lépni. Naponta négyszer-hatszor menetrendszerűen tette meg az utat. A közlekedést 1942 márciusától rendszeresítették, amikor is a pádéi községi elöljáróság 60 000 105
