Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
Az új állam 1922-ben törvényt Kozott a kompokról. Eszerint a révek állami tulajdonba kerültek, azaz a kereskedelmi minisztérium meliert működő folyami igazgatóság hatáskörébe tartoztak. Az igazgatóság megbízott szervei — a Tisza esetében ez a titeli révkapitányság volt — bonyolították le az árverést, és kötötték meg a bérletet is. 1928-ban a minisztertanács rendelete alapján a hajózhatatlan folyók, úgy mint a Tara, Piva, Bosna, Una, Vrbas, Ibar, Neretva stb. esetében ezt a jogot az illetékes bánsági szervekre ruházta át, de a nagyobb folyók státusában nem történt változás. NevenkaTedic A dunai, tiszai és a szávai révek forgalmi jelentősége című munkájában közli (Zbomik za prirodne nauke, Matica srpska, 35. szám, 1968), hogy a belgrádi igazgatóságnak 1937-ben és 1938-ban évente 2 400 000 dinár jövedelme volt a kompbérletekből, ebből az összegből 1 600 000 dinár Vajdaságból folyt be. Abban az időben egyébként a három folyón több mint 100 komp közlekedett. A folyó menti települések nehezen tudtak beletörődni abba, hogy egy fontos jövedelmi forrástól elestek. Nagybecskerek városa 1924. január 15-én a járásbíróságon beperelte az államot, és dokumentumokkal igazolta, hogy a Begán való utasszállítás komppal, csónakkal és egyéb vízi járművel városi kiváltság, s így nem lehet a kincstáré. A járásbíróság 1929. szeptember 24-én a városnak ítélte a révjogot. A vagyonjogi ügyész nem fellebbezett a bírói határozat ellen, s így az jogerőre emelkedett. Ennek alapján a város pert indított az állami kincstár ellen, és követelte a bérlet címén beszedett 389 000 dinár visszafizetését. A karlócai levéltár megőrizte a Duna bánság vagyonjogi ügyészének egy iratát, melyben a nagybecskerekiek keresetét elveti, mondván, hogy már akkor jogtalanul jártak el, amikor a közlekedési minisztérium megkerülésével a bírósághoz fordultak. Az ügy végül is nem került bíróságra, mert a város „önként” elállt keresetétől. Időközben a révek élték a maguk sajátos életét. A napi és az időszakos áruvándorlás mellett a munkaerő is áramlott az egyik partról a másikra. Az adai napszámosok az idényben a Géczi-féle kocsma előtt gyülekeztek a hajnali órákban, és csoportosan indultak a kompra, onnan pedig a Léderer-birtok szőlejébe mentek kapálni, vagy a Schulhoffékhoz répát egyelni. Olykor 150-en is átmentek dolgozni a bánáti birtokosokhoz. Akiknek bosztánföldjük volt odaát, rendszerint saját ladikjukkal eveztek át a túlsó oldalra. Az adai gyerekek szintén csónakkal jártak Bánátba dinnyét lopni. Nagy ritkán az automobil is megjelent a révhelyen. Ilyenkor a gazda a víz közelsége miatt egyébként is nyugtalan lovak kantárszárát még szorosabbra fogta, simogatással nyugtatta őket. Pádén a harmincas években öt autó volt, ebből kettő a Schulhoff fivéreké. A közeli bánáti falvakból is sokan jártak dolgozni Bácskába, útjuk a pádéi réven át vezetett. A mintegy 1800 lakosú Jázova lakosságának csaknem fele egy-két hónapot odaát töltött, a becsei Dunderski birtokon, a verbászi cukorgyárban, a zsablyai és a szenttamási nagygazdáknál. Huszonöten-harmincan kocsistul-lovastul mentek, ők fuvarozással keresték a kenyeret. A nőtlenek, a fiatal házasok közül sokan elszegődtek tavasztól őszig. Vastag István postás mondja, hogy ők hatan voltak a családban, s öten mentek idénymunkára: az apa, három fia és a lánya. Havonta egyszer mentek haza kerékpáron, de leginkább gyalog. „Becséről reggel indultunk — mondja Vastag István -, este 8-kor érkeztünk a kompra, éjfél előtt otthon voltunk. Egyszer álltunk meg Mohol táján, a Pece csárdánál, ez volt a pihenő.” A révhely olykor a rendkívüli események színhelye is: 1928 februárjában az adai Komlós István egy cséplőgép-garnitúrát hajtott át a Tisza jegén. A látványos átkelés hírére sokan összefutottak mindkét parton. „A pádéi Vaso Matejictól vettem, a gőzgép 65 rházsa, a Hofherr-Schrantz-Clayton- Shuttleworth típusú tölgyfa vázas cséplő pedig 120 mázsa volt” - mondja Komlós István. Vakmerőségét fiatalságával magyarázza: „Huszonhét éves voltam, a világ közepén éreztem 104
