Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

na. — Ez az a mit földárnak nevezünk; s innen van az a tünemény, a mit sok Pestiek földingás jeleinek véltek, t.i. hogy a víz buborékokat csinálva bugyog, s mintegy sisterékel föld a földből. Ez kiszorított levegő, s a vacuum plenum üregeiből utána lövellő víz; — később az alsó rétegekből a folyó meder felé nehezkedőkből a víz csakugyan elszivárgóit s azon hólyagocskákat, mellyek e szerint üresen maradtak, részint az összeporló parázs homok, részint a felsőbb rétegi víz, s a mint ez is szivárgott ismét a közülsei homok töltötte be, s ez által mindig nagyobb volt azon üreg, mellyet felülről kellett a reá nehézkedő porhanyó homoknak betölteni; s így támad végre legfelül a süppedés s üreg. Ezt azért írtam le illy unalmas részletesen, mert azt is hallottam Sebes kapitány úrtól, hogy a tervező műértők Canalisra nem igen hajlandók Én pedig azt hiszem, hogy ha a földár, s reá következő süllyedések fönnebbi magyarázata valószínű volna, ennek elhatározó erővel kellene bírni, hogy elsőséget nyerjen azon terv, melly a múltkori levelemben én általam is említett Canalisálást is egészítő részül magában foglalja. Mert ha Pest városa napkeleti oldalán egy hajózhatólag tágas csatornya vonulna el, az annyi vizet felfogna a partoktól a Duna medrébe iparkodó belső földrétegi vízből; hogy Pesten többé nem jelennének meg föld ár, következőleg föld süllyedés sem. Még egyszer mondom ezt nem a Duna árja okozta eredetileg, csak mellékesen járult hozzá a lefolyást akadályozván. Már említem a homokos szigeteket, s még említem, hogy ha a Dunavíz fölszivárgása okozná, ennek a parthoz legközelebb kellene legnagyobb hatásának lenni, s nem úgy van. A Dunapart palota sorban semmi baj. A magas utzában bálvány, újvilág utzában süllyedések. — Szeretném ha az általam érintett fonalt követve, ezen thesist vizsgálatra méltatná valaki, okosabb s tanultabb mint én, s a ki nem négy fal közt kéntelen epicoszmoscopicus, vagy is inkább physiurgoscopius vizsgálatokba merülni. Nagy a részvét külföldön Buda Pest iránt. Istennek hála. Egy idő óta kül és belföldi litteratúrában támadt egy osztály melly minden javaslatnál és cselekedetnél, nem azt nézi jó é, helyes é? — hanem alacsony rugókat költ, keres, embert ember ellenében örökös csalás-vágyról s szemtelen ösztönről vádol, s legközelebb (mint a Hírnök melléklapjából több hasonló czikkek után látom) Csaplovics. — az a Csaplovics ki már előbb egyszer nagy hírű halhatatlan tudósokat kik egész tudomány ágak, szakmai fejlettségének első talpkövét tették le, s részint egyes nemzetek virágzó állapotjának teremtő részesei, részint az egész emberiség jótevői voltak, kiknek kisujokban több ész-tudomány lakott, mint az én agyamban, s Csaplovics úréban együtt véve; amúgy cathegorice bolondoknak declarálta, ki embertől az emberiség jogát megtagadja, s a positivus törvényt, ha még olly rosz is igazsággal és erkölcsséggel még annyira ellenkező legyen is természeti törvénynek, és így az éjszakamericai szabad statusokat becstelenítő rabszolgaságot is, és mind azon intézvényeket mellyek itt ott széles e világon az emberi nem nagyobb részét czél helyett eszközül vették, természeti jogszerű állapotnak meséli (a mire ugyan szeretnék felelni) az a Csaplovics most már a halhatatlan dicsőségre vágyást Herostratus halhatatlan gyalázatra vágyásával egybekevervén, azt tanítja, — hogy azon ösztön, miszerint a porban csúszó férgek sorából kiemelkedő ember munkássága irányát s maroknyi élet szűk körén túl tűri, s halála után is dicsőítetve emlegettetni kíván; bolondság, mert — úgymond - azon emlegetést nem fogja hallani! — Ezen világtanító bölcselet — (ha az emberek jobbak és okosabbak nem volnának mint ők) oda vinnék a világot, hogy az éhező koldus nem fogadná el a darab kenyeret, mellyet könyörület nyújt mert attól tartana, hogy az csak cselvetés (a mint példáit láttuk 1831-ben a Cholerához) mind azon nemes nagylelkű férfiak, kik egész életöket azon nagyszerű munkálatoknak szánták, s áldozták, miknek gyümölcseit évek századok érlelik, s csak unoka gyermekek aratják, pulya munkátlanságban töltenék baromilag az életet, s ahelyet hogy most a roskadt öreg is gyümölcsfát ültet, mellynek gyümölcsét ízlelni nem is reméli; az emberi nem makkot enne ős erdők vadonjaiban;' mert ki ültetne diófát? Ha én ilyen írókat olvasok, s látom miként ügyekeznek a jóbani álhatatosságos makacsságnak; a tévedés elismerését gyávaságnak, a nagy lelkűséget bolondságnak, a hősi vagy polgári bátorságot oktalanságnak mutatni, s minden