Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
A vízrendezés tárgya és feladatai - II. A vízrendezés módszerei és módszertana
vételi gödröket ásunk, talajmintákat veszünk, és megvizsgáljuk a vett mintákat. A mintavételi gödrök vagy furatok mélysége 1,5 h- 2,5 m vagy ennél is több. Ezek úgy vannak elhelyezve, hogy homogén talajon 20 hektáronként, egyébként 3 — 4 hektáronként legyen egy próbafúrás vagy mintavételi gödör. (A talaj mintavételi munkákat a XX. 2/b fejezet részletesen tárgyalja.) A minta - vételi helyek vízszintes, valamint magassági jellemzőinek meghatározása céljából a talajmintákat rendszerint az érintett terület felmérésekor veszik. Az előtanulmányok során felhasználjuk a már elkészült talajtani térképeket, esetleg a Központi Geológiai Intézet vizsgálatainak eredményeit is. A talajfeltárás elvégzése után meghatározzák a talaj szerkezetét és összetételét, sztratigráfiai jellemzőit (rétegezettségét), geológiai korát, a talajvíz- szín mélységét és azokat az egyéb körülményeket, amelyek az elvizenyősödés bekövetkeztének, módjának és mértékének megítélése szempontjából fontosak. A talaj, valamint a talaj vízháztartásának laboratóriumi vizsgálata céljából a jellemző mélységekből homogén talajoknál mintegy 500 g-nyi, egyébként a fizikai vizsgálatok céljára az alkalmazott mintavevő hengernek megfelelő mennyiségű, azonban legalább 1 kg-nyi talajmintát vesznek. Ha a talaj szemmel láthatóan rétegezett, egészen 150 cm mélységig, ha szükséges, még mélyebbről is, minden makroszkopikus és eltérő színű rétegből mintákat veszünk. Ha a mintavételi gödör függőleges metszetében a talaj szemmel láthatóan nem rétegzett, 5 -h 15 cm, 50 — 60 cm, 80 h- 100 cm és 120 -7- 150 cm mélységből vesznek talajmintákat. A vízrendezés szempontjából különösképpen jelentős a podzolizálódás folyamán leginkább tömörödött réteg. Ez a csehszlovákiai talajokban rendszerint 80 -h 100 cm mélységben található. A laboratóriumban, rendszerint a Kopecky-féle kimosási módszerrel (I. 1/b fejezet), mindenekelőtt szemösszetételi vizsgálatot végeznek a talaj összetételének megállapítására. Ezután meghatározzák a talaj fizikai jellemzőit, vagyis a porozitást (P), a maximális kapilláris vízfelvevő képességet (F0), a levegőfelvevő képességet (Fz), valamint a talaj pillanatnyi nedvesség- és levegő- tartalmát (a talaj abszolút nedvességtartalmát, a Fmomértékét). Az említetteken kívül meghatározzák a talaj mész-, humusz- és vastartalmát, kémiai reakcióját, köves talajoknál pedig a talaj vázanyagának a talaj térfogategységéhez viszonyított százalékos mennyiségét. Tőzegtalajoknál meghatározzuk azok jellemző tulajdonságait; ilyen például a szerves anyag mennyisége, a kémiai összetétel, a kémiai reakció, sós talajoknál pedig ezenkívül a sótartalom is. Az elvizenyősödött területre vonatkozólag így elvégzett vizsgálatok eredményei alapján meghatározzák, hogy a jellemző talajfajták (a homok-, az iszap-, az agyagtalajok) és talajtípusok (a podzolok, a tőzegtalajok stb.) helyszínrajzi- lag milyen alakú, valamint milyen kiterjedésű területeket foglalnak el, és ennek megfelelően választják meg az alkalmazandó vízrendezési módszert és a vízrendezési létesítmények elrendezését. Célszerű, ha a hidropedológiai vizsgálatok eredményeit is ábrázolják. A hidropedológiai vizsgálatokat úgy kell 66
