Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás helyzete a két világháború között
3. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KOZOTT 18 A hazai csatornázási szabályrendeletek alapelve az volt, hogy a csatornák megépítése utáni 50 éven belül az ingatlantulajdonosok még egyszer nem terhelhetők a csatornázási járulékkel. Ha tehát valamely csatorna 50 évnél korábban tönkrement, a költségeket a városnak kellett viselnie. (Szabó, 1942). 19 Hergár, 1942. 20 Lőcsy, 2003. 21 Az 1930-as években - főleg a náci Németországban - elterjedt az a szemlélet, hogy a szennyvíz kezelésénél nem a tisztításra, hanem a mezőgazda- sági hasznosításra kell a fő hangsúlyt helyezni (Szilágyi, 1942). 22 Farkas, 1942. előkészítését szorgalmazzák. Hergár azt is javasolta, hogy az illetékes kormányhatóság készítsen egy országos szabályrendeletet, amely a városok csatornázásának mintája lehetne, s amely a csatornahálózat szakszerű fejlesztését a kiadások és a bevételek igazságos szembeállításával tenné lehetővé az érintett városok számára.18 Ez utóbbi kérdés azért kapott különös hangsúlyt Hergár előadásában, mert a csatornázás költségeit a hosszú lejáratú kölcsönre alapozott magántőke bevonása nélkül nehezen lehetett előteremteni. Márpedig a tőkésnek szüksége volt arra a garanciára, hogy befektetett pénzét valamikor viszont is fogja látni. Erre a biztosítékot egy szigorú szabályrendeletben látta Hergár, amely intézményesen garantálja, hogy az érintettekre kivetett csatornázási járulékot csakis és kizárólagosan a csatornázás kiadásaira, s ezen belül is elsősorban a tőkeszolgálatra fordítja a település, nem pedig - mint az sok városban megtörtént - a költségvetési lyukak betömésére. Tanulságosak Hergár azon gondolatai, amelyek a csatornázások gazdaságosságának alapkérdését feszegetik: „Tudjuk [...] hogy a csatornamüvek nem olyan vállalkozások, melyek a rideg rentabilitási számítások szerint meghoznák a befektetett tőke szokásos kamatát. [...] Érezzük [...] hogy a csatornázás egy magasabb síkon igenis »rentábilis« vállalkozás kell hogy legyen, azon a síkon, ahol nem az arany az értékmérő, hanem a humánum! Mert ha nem így volna, akkor nem létesült volna eddig annyi városban oly sok és áldást jelentő csatornamű,”19 Oroszlány István (1914-1984) kir. mérnök kiemelte a szennyvíz mezőgazda- sági hasznosításának fontosságát, és megemlítette, hogy az Öntözésügyi Hivatalnak szándékában van kísérleti öntözőberendezést létesíteni. Az elnöklő 'Trümmer Árpád (1884-1961) miniszteri osztályfőnök úgy vízfolyások tisztaságának megóvását, mind pedig a szennyvíz mezőgazdasági hasznosításának kérdését igen fontosnak tartotta. Trümmer annak a reményének adott kifejezést, hogy a szennyvízöntözés a befogadó nélküli alföldi városok szennyvizeinek kezelésénél igen fontos szerepet fog játszani.20 Lesenyei József és Szilágyi Gyula (1888-1970) egy szennyvízkísérleti intézmény, ill. telep létesítését javasolta. Lesenyei általánosságban olyan intézmény felállítására gondolt, amely előmunkálatok elvégzésével, tanácsadással, új módszerek kikísérletezésével, tudományos kutatással, valamint városi mérnökök és csatornázási telepkezelők képzésével, továbbképzésével foglalkozik. Szilágyi Gyula, aki abban az időben az Országos Öntözésügyi Hivatal vezető beosztású mérnöke volt, egy kellő laboratóriumi felszereltségű kísérleti telep felállítására is gondolt, amely intézmény a szennyvizek mezőgazdasági hasznosításának kérdését vette volna tüzetes vizsgálat alá.21 Abban is egységes volt résztvevők véleménye, hogy - ha a csatornázások ügyét a háború teljesen megakasztja is, de - legalább a tervezéshez feltétlenül szükséges adatgyűjtést kezdjék meg minél előbb az érdekelt települések, hogy a későbbiekben ezek birtokában foghassanak hozzá a nagy munkákhoz. Farkas Imrének a csatornák tervezéséről és építéséről szóló előadása22 ehhez kívánt segítséget nyújtani.
