Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás helyzete a két világháború között
3. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Az angyalföldi átemelőtelep kosság hozzávetőlegesen 85%-a volt rákötve. Az északi részen szaggatott vonallal bejelölt kisebb hálózati rész döntően az erősen ipari szennyezettségű vizek gyűjtésére szolgált. A 14 bőrgyár, 4 textilüzem, 8 vegyészeti gyár és 4 egyéb üzem - köztük a Tungsram - együttesen kerek 15 ezer m:í/d szennyvizet bocsátott tisztítás nélkül a Dunába. A háborút megelőző évtizedekben az egyesített rendszerű csatornák betoncsövekből készültek, a kisebb átmérőjű elválasztott vezetékek esetében o = 0,5-0,6 inig kör alakú, mázas kőagyag csöveket alkalmaztak, a nagyobbaknál 120-180 cm-es méretig a tojásszelvény volt a járatos. Az 1930-as évek végén - pl. a mai Bartók Béla úton - bitumenhabarcsba rakott csatornákat építettek. A repedt csatornákat belülről ún. „ágyúzásos” betonfelhordással (vagy más néven torkrétozással) javították. A főváros 1936. évi csatornahálózati adatait összehasonlítva néhány európai nagyváros hasonló adataival, figyelembe véve az egy lakosra jutó csatornahosszúságokat, a következő számok adódnak Város Lakosok száma [ezer fő] Csatornahálózat hossza [km] Egy lakosra jutó csatornahossz [m/fő] London 5 600 4 640 0,83 Berlin 4 251 5 069 1,18 Bécs 1 970 990 0,53 Róma 1 111 630 0,58 Hamburg 1 128 807 0,71 Milánó 1 001 600 0,75 Köln 740 680 0,92 München 736 469 0,64 Brüsszel 206 128 0,61 Zürich 250 371 1,32 Koppenhága 735 434 0,59 Amszterdam 750 680 0,91 Madrid 810 455 0,55 Budapest 1 060 802 0,75
