Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás helyzete a két világháború között
Munkába induló csatornamunkások a Széchenyi fürdőnél 3. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Latrina egykor javasolt kialakítása-tekinthető városban a szennyvízcsatornák teljes hossza mindössze 40 km volt. Az országnak ez időben 63 db 10 ezer főnél nagyobb létszámú községe volt, s ezek teljes lakossága 869 319 főre rúgott. Ezek közül egy sem rendelkezett szennyvízcsatornával. A nem csatornázott területek számára nem maradt más hátra, mint az árnyékszékek vagy másként a latrina használata. A korabeli statisztikai adatok összegyűjtése és rendezése nem volt könnyű feladat. Különösen a két bécsi döntés eredményeként az anyaországhoz visszatért területek adatainak beszerzése okozott nehézségeket. A háború kitörésekor tulajdonképpen nem is volt a témában érintett vagy érdekelt személy, aki igényelte, vagy tett volna azért, hogy a nem túlságosan kedvező adatok ismertek maradjanak az utókor számára. A F0VAR0S ELŐNYBEN Mint az előzőkből is kiderült, a szennyvízkérdés országos szinten háttérbe szorult az ivóvízüggyel szemben. Ennek ellenére mégsem lehet kimondani, hogy semmi sem történt. Budapesten viszonylag erősebb ütemben folytatódott a gyűjtőhálózat bővítése. A főváros lakosságszámának fejlődését elemezve annak idején megállapítható volt, hogy harminc európai nagyváros közül a századforduló idején az első, 30 évvel később, pedig a második legdinamikusabb növekedési eredményt tudta magáénak. A nagyarányú szaporulat, a város területének növekedése, illetve a beépítés szerkezete a csatornázási kényszert is magával hozta. Ez egyben a viziközmű- ágazat számára építési fellendülést teremtett. Egyebek mellett Lágymányoson, a Pasaréti út környékén, Lipótvárosban, az alsórákosi rétek területén stb. újabb
