Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás kezdeti lépései Magyarországon
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Lechner Lajos 30 A város vízellátásának és csatornázásának történetét Ágoston István írta meg 2003-ban. Összeállításunkban erre a munkára támaszkodunk. hálózatot működtető szervezetet kialakítását. Meghatározza a teljes vízmű személyzetének létszámát, bérezését és egyéb engedélyezett juttatásait is. Kassa egyike volt azoknak a kezdeményező városoknak, amelyek közegészségügyi, városrendezési és városfejlesztési szempontból viszonylag korán felismerték a csatornázás fontosságát. Mintául a főváros által kialakított elvezetőrendszer szolgált. Annak tapasztalatait és a helyi sajátosságokat is figyelembe véve - jelentős költségráfordítás mellett — sikerrel valósították meg. Egy patakból származó víz felhasználásával, öblítéssel kombinált egyesített (úsztató) rendszerű gyűjtőhálózatot létesítettek. ÁRVÍZ UTÁNI CSATORNÁZÁS30 A tiszai árvizek miatt sokszor fenyegetett Szegeden a város csatornázásának ügye csak igen lassan került előtérbe. A reformkor idején a város vezetői már annak is örültek, ha az engedély alapján épített új házak tulajdonosai már téglából kirakott pöcegödröt is létesítettek a régi, trágyadomb melletti árnyékszékek helyett. Azzal persze már a lakóknak kellett foglalkozniuk, milyen gyakran és milyen módon takaríttatják ki a gödröt. A város csatornázásához a példát a szegedi vár szolgáltatta, amelynek szennyvízelvezető rendszerét a temesvári hadmérnöki csoport tervezte meg, és irányította kivitelezését. Tekintve, hogy a vár a Tisza partján volt, nagy gondot nem kellett csinálniuk abból, hova vezessék a szennyvizet. Ahogy más településeknél, itt is a belső városrész utcáinak burkolásakor született meg az első döntés arra nézve, hogy az útburkolat alatt vízelvezető csatornát kell létesíteni. Ez a csatorna természetesen a csapadék elvezetésére kellett, hiszen az eső a szilárd burkolat miatt már nem tudott elszivárogni olyan könnyen a talajba. Tehát ha nem akarták a házak lábazatát, esetleg pincéjét eláztatni, gondoskodni kellett a víz elvezetéséről. Az egyenletes lassú városfejlődésnek a pusztító 1879-es árvíz vetett véget. Az áradás minden borzalma mellett a város nagy lehetőséget kapott arra, hogy az árvíz által elvégzett „szanálást” követően új alapokra épüljön, és a modern Szeged egy nagyobb régió elfogadott központjává váljon. A törvényhatósági jegyzőkönyv a következő megfontolásokat rögzítette: „Az egész város területére kiterjedő csatornázási rendszer az alapfeltételt képezi mind az árvíz és talajvíz elleni védelem, mind pedig a város jövő közegészségügyi viszonyainak biztosítása tekintetéből [...ja csatornába kerülő szennyvizek, ürülékek mielőbb, felbomlásuk előtt a városból mindennap eltávolítandók, erre a legalkalmasabb a csatornázás öblítő rendszerű foganatosítása. [...] a vízlevezetés egy alkalmas helyen állandóan elhelyezett szivattyúgép által lesz eszköz- lendő, nehogy a telt csatornák által talajfertőzés következzék be” A fővárosban korábban bemutatkozott Lechner Lajos irányításával Puhala Adolf kir. mérnök az újjáépítendő Szeged számára nagyszabású csatornázási tervet készített. Az alapelv az volt, hogy az újonnan kialakított körutakat nem
