Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás kezdeti lépései Magyarországon
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Csigalépcsős lejáróakna a főgyűjtőbe A Nagykörút egy szakasza félpárizsi típusú csatomaszelvé- nyének terve 17 Klimm, 1883. 18 Vidéky, 1873. ra is látszik, még tömérdek nehézséggel jár, és csak úgy sikerülhet, hogyha valamennyien, ki-ki a maga hatáskörében a cél elérésén munkálkodunk. Valamennyien, mert hiszen itt nem egyes érdekeltekről van szó: mi mindnyájan vagyunk itt az érdekeltek.”17 A szakembereket a hálózatok kialakítása mellett az is foglalkoztatta, hogy mi módon lehet a szennyvizet az élővizek érdekében a szennyeződéstől mentesíteni, vagy hogyan lehetne azt hasznosítani. Erről példaként Vidéky László az egyleti közlönyben (1873) így írt: „Londonban a házakból a pöceanyagok mind a csatornába folynak, holott Párizsban csak a híg részek juthatnak oda, a keményebb pöceanyagok pedig szedőedényekbe gyűjtetnek és ezekkel együtt távolíttatnak el. De akármilyen legyen a levezetési mód, még mindig bírt egy hiánnyal, ti. hogy végtére mégis a folyóba kerül a pöceanyag és annak vizét rontja úgy, hogy ezáltal a folyó alsóbb részén lévő városok és lakosok szenvednek. Ezen oknál fogva a hatóság és annak műszaki közegei már több év óta foglalkoznak azon feladat megoldásával: miként volna lehetséges a csatorna folyadékát annyira megtisztítani, hogy ez a folyóvíz tisztaságának ártalmára többé ne legyen, és hogy ezúttal ezen tisztítási művelet nagy költségeit a folyadék egy részének hasznosításából miként fedezzék. Kétségen kívül áll, hogy a csatornáinkban tartalmazott anyagok igen célszerűen volnának felhasználhatók a Pest környékén létező futóhomokföldeknek hasznosítására: természetes, hogy ezen célra elkerülhetetlen lenne a híg részeket a szilárdaktól elkülöníteni, és ezeket külön módon értékesíteni, amint ez Londonban és több angol városban történik!™ A fővárosi csatornázási munkálatok megindításakor 1890-ben a ferencvárosi központi szivattyútelephez fogtak hozzá, majd ezt követően kezdődtek a vezetéképítések. A főgyűjtők - vészkiömlőkkel kiegészített - hossza 31,4 km-t tett ki. A legnagyobb méretű csatorna a Boráros tér és a Duna közötti szakaszon 1,6 km hosszban, 0,5%o lejtéssel, 4,8/4,5 m-es párizsi szelvénnyel 1893-1896 között épült meg. Vízszállító képessége - hála Reitter és Klimm közreműködésének - (qmax) 27,7 m3/s lett. E csatorna kiemelkedő jelentőségű. Mint köztudott, a Nagykörút helyén korábban egy Duna-ág jellegű, lényegében felszíni vizeket elvezető „posvány” volt. A rendezés során ebbe épült meg - Reitter Ferenc irányításával - a főváros pesti oldalának felszíni vízelvezetését a mai napig - és még sokáig - meghatározó szerepet betöltő főgyűjtője. Reitter gondolkozására mi sem jellemzőbb, mint 1873-ból Budapest csatornázásával kapcsolatos egyik nyilatkozata: „[...] olyan műnél - mely a város jelenére és jövőjére nézve életkérdés - inkább több áldozatot kell hozni, mint talán túlzott takarékosság által tökéletlen művet előállítani, melynek tökéletesítése később sokkal nagyobb költséget fogna okozni, feltévén hogy egyáltalán később még lehetséges is legyen’.’
