Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás az ókortól az újkorig
A CSATORNÁZÁS AZ OKORTOL AZ ÚJKORIG Az angol mérnökről elnevezett Shone-féle rendszer egyesített megoldást jelentett, tehát az utcai szennyvíz és a fekália egy közös zárt csőhálózatba került, mégpedig úgy, hogy a gyűjtőgödrökből egy szivattyúszerkezet által többat- moszférás sűrített levegőt előállítva, és a csöveken az adott helyszínen kiépített ejektorokat mozgásba hozva nyomta át a csőhálózatba a szennyvizet. Minden ejektor akkor lépett működésbe, ha a gödörben a csatornalé egy bizonyos szintet elért. Egy másik minimális szintnél pedig az ejektor leállt. A rendszer hátránya az volt, hogy a kompresszorszivattyúnak sokkal több munkát kellett végeznie, mint amennyi amúgy szükséges lett volna, mert általában egy időben teltek a medencék. Másrészt a földben vezetett túlnyomásos csőhálózatok gyakran törtek, lyukadtak, így még többet kellett szivattyúzni. A rendszer csak a közegészségügyi követelményeket elégítette ki, s ha nem volt megfelelő szennyvízöntözési lehetőség, akkor a csatornalevet a folyóba kellett vezetni. Ráadásul a híg frakcióból nem lehet poudrette-et készíteni. 48 Magyarországon először 1831-ben jelentkezett a kolerajárvány. 49 Hahn-Melly, 1965. 50 Ebben kimondták, hogy a megyék és a szabad királyi városok kötelesek egészség- ügyi bizottságot kinevezni. E bizottságok nemcsak járványüggyel foglalkoznak, hanem biztosítják az egészségügyi ellátást, törvényhatósági felügyeletet gyakorolnak a területükön lévő orvosok, sebészek, bábák, kórházak és gyógyszertárak felett. (Schultheisz-Birtalan, 1992.) A KÖZEGÉSZSÉGÜGY KEZELÉSE EURÓPÁBAN ÉS HAZÁNKBAN A közegészségügy kérdése ősidőktől fogva fennálló probléma. A legelső ismert „utasítás” még Mózes nevéhez fűződik, amikor az V. könyve 23. fejezet 12-13. versében így rendelkezik: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda. - És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy amikor leülsz kívül, gödröt áss azzal, és ha felkelsz, betakarhassad azt, ami elment tőled’.’ Teljesen nyilvánvaló, hogy a középkor nagy járványainak kialakulásában és szinte akadálytalan tovaterjedésében kimagasló szerepe volt a személyi higiénia alacsony fokának, valamint az ivóvízellátás esetlegességének, a települési szemét és hulladék kezeletlenségének és a szennyvizek csatornázatlanságának. A városok mindemellett itthon is annyira elszennyeződtek, hogy országszerte egyre több helyen és egyre sűrűbben ütötték fel fejüket pestis-, tífusz- és kolerajárványok. A pestisjárványok a XVIII. század végével lényegében lezárultak, a XIX. század nagy járványai már a kolerához köthetők.48 A bécsi udvar az ottani pestisjárványok megfékezésére „Infections Ordnun- gokat” (járványokkal kapcsolatos rendeleteket) adott ki, amelyeket a Monarchia területére, így Magyarországra is kiterjesztettek. Az 1709-1713 között dúló pestisjárvány idején az érintett városokban egészségügyi bizottságok alakultak. Az 1738-1739. években pusztító újabb járvány alkalmával megalakították az országos egészségügyi bizottságot, amelynek feladata a járványügyi helyzet egész országra kiterjedő felügyelete volt.49 Ezt követően már nemcsak a városok, hanem a megyék is alkalmaztak orvosokat. Mária Terézia királynő uralkodása alatt 1770-ben Hodosi Skolanits (Skollanich) Ferenc József pozsonyi tisztiorvos által kidolgozott, a Helytartó- tanács által elfogadott és „Generale Normativum in Re Sanitatis” (Az egészség ügyének általános szabályzata) címen megjelent rendelet az országra kiterjedően átfogóan rendezte az egészségüggyel kapcsolatos teendőket.50
