Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás 1990 után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Nagykanizsa: (szenny)vízesés tartott hanyatlás” lett jellemző. Az egész ágazattal - beleértve a vizes műszaki szakmát - szemben is kialakított lejárató hadjárat azt eredményezte, hogy a rendszerváltás után pl. a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karán összesen három hallgató jelentkezett a „vizes” szakra, noha a vízmű vállalatok osztódása egyre több szakembert kívánt. A megalakult új szolgáltatószervezetek cégbírósági bejegyzéssel jöttek létre, de a bejegyzésnek nem volt feltétele a feladat ellátásra való alkalmasság, így korlátozás nélkül lehetett az adott területen működő vízmüvet birtokba venni. Az önkormányzatok bár megszerezték a tulajdonjogot, a fenntartáshoz, fejlesztéshez, rekonstrukcióhoz nem rendelkeztek anyagiakkal. Az állami szerepvállalást a ’90-es évek előtti időszakhoz képest alapvetően meg kellett változtatni, s főleg azokra a pontokra kellett összpontosítani, amely feladatokra az önkormányzatok egyedül - kellő pénz hiányában - nem voltak képesek. 1992. január 1-jével megszűnt a víz- és csatornaszolgáltatás korábbi árkiegészítése (szubvenciója), ennek kiegyenlítésére a kiugróan magas költségadottságú települések számára az 1992., ’93., ’94. évi költségvetési törvény évi 1,5 milliárd Ft, 1995-ben pedig 2 milliárd Ft pótlást juttatott. A szolgáltatási díj jelentős emelkedése, valamint az ipari termelés visszaesése országosan 25-30%-os fogyasztás- csökkenést eredményezett. A Belügyminisztérium céltámogatási rendszere, valamint a különböző ala-
