Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Imre, aki - bár személyében politikai erőt nem képviselt - hallatlan szervező- készségével képes volt integrálni és egyben mozgósítani a hazai szolgálatot. 48 Lásd: OVF vezetőjének 19/1966 (VÉ13) OVF számú utasítása a szennyvízbírságról. Ez hatályon kívül helyezte az 52/1961. (VÉ IX. évf. 1. sz.jOVF és a 2/1963. (VÉ 2) OVF számú utasítást. Lásd még a „Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” 5/1966.(1.23) sz. korm. rendeletét a káros vízszennyezésről és a szennyvízbírság mértékéről. 49 2/1970. (XII. 31). AZ ELSŐ SZENNYVÍZBÍRSÁG Az 1/1961.(1. 22.) számú kormányrendelet megalkotta a szennyvízbírság jogintézményét. E szerint bírság és szennyvízbevezetési díj megfizetésére kötelezett valamennyi jogi személy, aki élővizet szennyez. E rendelet még nem tartalmazott határértékeket, a bírságot a bevezetett szennyvíz mennyisége alapján rótták ki 1964-ben az országgyűlés elfogadta és a következő év kezdetével életbe léptette a vízügyről szóló 1966. évi IV. törvényt, amelyet az időközben létrehozott Országos Vízminőségi Felügyelőség közreműködésével egy neves jogász, dr. Frommer József jogügyi főosztályvezető készített elő. A törvény lefektette a jogi alapot a vízügyi szervezet hatókörének kiszélesítésére, megteremtette a fejlesztésekhez szükséges gazdasági alapokat, és rögzítette az ágazat feladatait. A törvény magával a szennyvízelvezetés kérdésével különösebben nem foglalkozott, az ivóvízellátás fejlesztésére fókuszált. Ha nem is a vízügyi törvény hatására, de 1966-ban megszűnt a mennyiségi szennyezés utáni bírságolás. Helyette 25 szennyező, illetve mérgező anyagra állapítottak meg határértéket.48 Ez azonban nem a csatornahálózatra, hanem elsősorban a befogadókra vonatkozott. 1968-ban vezették be a progresszív bírságot, amely a rendelet későbbi bővítésével lehetővé tette a bírság ötszörösének a kiszabását is. A határértékekkel meghatározott szennyezők száma 31-re emelkedett. Újdonság volt, hogy a koncentráció helyett a kibocsátott szennyező anyag mennyisége után bírságoltak, ami kizárta a hígítás lehetőségét. Az OVH 1970-es rendelkezése49 a csatornabírságról az élővizeket közvetett módon szennyező, közcsatornába kötő üzemek szennyezőanyag-kibocsátását vette célba. Ezt követően vízminőség védelmi területek meghatározásával számos további szigorító rendelkezés született. Kiemelt szerepet kapott a Balaton vízminőség-védelmének kérdése, minek kapcsán egyre-másra készültek közműves vonalon - ismét első sorban az ivó- vízellátás fejlesztésére vonatkozó - programok. Hasonló tendenciával előtérbe
