Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás az ókortól az újkorig
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉN ETE ponta 5-10 ezer, Egyiptomban 1201-ben egymillió, magában Kairóban 111 ezer ember esett áldozatul. A XIV. században Európán végigsöprő pestisjárvány pedig összesen mintegy 25 millió áldozatot követelt.22 Éjjeliedény tartalmának kiloccsantása 22 Zaitz, 1942. 23 Magyar, 2000. BŰZ ÉS JÁRVÁNY A GÓTIKA KORÁBAN Sok leírás számolt be arról, hogy a középkorban az európai városok jellemzőjévé vált az utcák elszennyeződése. Akkora szeméthegyek gyülemlettek ösz- sze, hogy lovak süllyedtek el benne. A felgyülemlett mocsok eltömte az árkokat, ahonnét a szenny átkerült - ahol egyáltalán volt - az ivóvízvezetékekbe. A fertőzött víz fogyasztásának egyenes következményeként egyre több helyen és egyre sűrűbben jelentkeztek a járványok. A középkori, fallal védett, tehát helyszűkében lévő városokban csatornázásra, nyilvános illemhelyekre sem pénz, sem igény nem volt. Az emberek szükségüket a kisebb településeken a városfal mellett, árkok fölé emelt „kis- házak”-ban, a nagyobb településeken pedig otthonaikban bilibe vagy küblibe végezték: a székletet utóbb, akár római elődeik, kilöttyintették az ablakon.23 Ahol a házon belül létezett árnyékszék, vezetéke ott is az utcára torkollott, amelynek közepén általában szennyel teli árok húzódott. A XV1-XVII. századi holland festők életképein nemritkán láthatjuk a házak tövébe vizelő jámbor polgárt, jelezve azt, hogy ténykedése - ha nem is éppen üdvözlendő volt, de - mindenképpen hozzátartozott a napi életritmushoz. Velencében 1348-ban elrendelték - járvány idején - a hajók teljes kikötési tilalmát. Huszonöt nap várakozási idő letelte után léphettek csak be a városba. Később - újabb szigorításként - a városon kívül jelöltek ki helyet,
