Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE A szombathelyi szennyvíztelep rothasztótornyai építés közben. Előtérben a gáztartály. nem teljesen sikerült helyreállítani. 1945-ben a hálózat teljes hossza 52,5 km, a bekötések száma pedig 2510 volt. A közművek kezelését 1949-ben a Szombathelyi Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat vette át, amelyet hosszú ideig a nagy tiszteletnek örvendő Gaál László irányított. A lemaradások felszámolása érdekében a legsürgősebb feladat a város csatornázási terveinek elkészíttetése volt. Az első terv forráshiány miatt nem tudott megvalósulni. 1971-ben a szennyvíztisztító telep kapacitása 2880 m3/d, a hálózat hossza 79,1 km, a csatornabekötések száma pedig 5236, az elvezetett szennyvíz pedig 18 400 m3/d volt. Ez év végére készült el a város 30 ezer m3/d kapacitású, biológiai tisztítást nyújtó telepének terve, amelyet két ütemben 1978-ra meg is valósítottak. Szombathely vízbázisának védelme és Kőszeg alig 1800 m3/d kapacitású oxidációs árkos telepének - főleg textilipari szennyvízzel való - túlterheltsége, továbbá a környék infrastrukturális fejlesztési igénye újabb koncepció kidolgozásához vezetett. Nevezetesen a szombathelyi tisztítótelepet megfelelő bővítéssel alkalmassá kellett tenni a Kőszeg és Szombathely közötti, kiterjedt régió összes szennyvizének fogadására. 1993-ban 17 települési önkormányzat döntött a közös megoldás mellett, és együttműködési szerződést kötött. A szombathelyi tisztítótelepet menet közben 45 000 m3/d-re bővítették. Jelenleg már 30 agglomerációs település szennyvizét szállítja a 17 km hosszú, Kőszegtől Szombathelyig végig gravitációsan futó főgyűjtő, és ehhez kapcsolódnak a társult települések csatornái. Az országos méretekben is jelentős régió üzemeltetése mellett a megye tele
