Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás az ókortól az újkorig
Köln (Colonia) római kori csatornája Nyilvános, társas vízöblítéses illemhely a Római Birodalomban 17 Grewe, 1985. A CSATORNÁZÁS AZ ÓKORTÓL AZ ÚJKORIG lyek hasonló szerepet töltöttek be, mint a gazdagabbak által kedvelt fürdők. Használóik órákig ücsörögtek és beszélgettek, miközben az alattuk csordogáló víz hűsítőül is szolgált. Kr. u. három évszázaddal Rómában 144 ilyen, nem elkülönített férfi-női illemhelyet tartottak nyilván.17 A késő római kori csatornázási technika szép példáját Pompeji feltárásakor találták, ahol összefüggő csatornahálózatra és a fentebb körülírt vízöblítéses árnyékszékekre bukkantak. A „vizes” mérnökök igen magas helyet foglaltak el a római közigazgatási és katonai hierarchiában. Nem csupán a városok vízellátásánál, hanem a hódítások során, a légiók előrenyomulásakor a táborhelyek kiválasztásában is elsődleges és meghatározó szerepet játszottak, ezért különleges becsben tartották őket. A vízimérnöki tudomány mellett a földmérőtudományt a rómaiak szintén igen nagyra értékelték. Vitruvius Az építészetről írt tízkötetes tankönyve X. könyvének 14. fejezetében magas szintű földmérőmérnöki tudásról tesz tanú- bizonyságot. Az alkalmazott eszközökről is részletesen ír, amiből tudhatjuk, hogy noha műszereik a mai szemmel igen egyszerűek voltak, mégis hihetetlenül pontosan, gyorsan tudtak általuk terepfelvételeket készíteni, csatornákat kitűzni, építeni. Mindezt akár az Albani-, akár a Fucini-csatornák építése is fényesen igazolja. A rómaiak az „arsmensoriát” azaz a mérés művészetét a jogtudománnyal egyenrangúnak tartották. Különösen nagy fontossággal kezelték a határok, az utak nyomvonalainak kitűzését stb. Tulajdonképpen egy-egy terület elfoglalását
