Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás az ókortól az újkorig
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE 9 Caius Tranquilus Suetonius, római életrajzíró, élt: Kr. u. 75 körül-160 kör. 10 Flavius Vespasianus császár, élt: Kr. u. 9-79. 11 Titus Flavius császár, a Flavius dinasztia második tagja, élt: Kr. u. 39-81. 12 Vitiges (v. Wittich), keleti gót király, 536-ban került a trónra. Eredménytelenül ostromolta a keletrómai kézbe került Rómát (537-538), majd Ravennába vonult vissza, ahol Belizár elfogta (539). 13 Belizár, 1. Justinianus keletrómai császárhadvezére. 14 A mai Köln helyén az első települést a germánok alapították, majd 50-ben lett római város Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven. 15 Sextus Julius Frontinus (Kr. u. 40 körül - Kr. u. 130 körül), római államférfi, majd politikai pályáról történő visszavonulása után író. A föld minőségéről, hadügyi cára eresztették ki, ami a mélyedésekben meggyűlt. Ez időből származik egy Suetonius9 által feljegyzett, ma is gyakran idézett szólás-mondás. Történt ugyanis, hogy a felgyülemlett urinát élelmes emberek a mosodások számára - mint mosószert - összegyűjtötték, majd jó pénzért eladták. Mindez feltűnt a mindig pénzzavarral küzdő Vespasianus10 császárnak, aki nem volt rest az olcsó, lúgos anyagot felhasználó mosodásokat keményen megadóztatni. A új adó nagy felzúdulást keltett. Amikor a császár fia, a későbbi Titusu császár atyját erre figyelmeztette, Vespasianus előhúzott egy pénzdarabot, megszagol- tatta vele, majd megkérdezte, hogy mit érzett? A nemleges válaszra így kiáltott fel: Pecunia non ölet! (Vagyis: a pénznek nincs szaga!) A régi római vízmüvet az 536-évi, Vitiges12 gót király és a bizánci Belizár13 közötti háborúban szétrombolták. Helyreállítását a pápai állam másfél évszázaddal később, 776-ban kezdte meg. De térjünk vissza a Római Birodalom fénykorához! Csupán a birodalom nagyobb rendszereit tekintve, példaként említhető, hogy Nápoly városába 90 km távolságból szállították akvaduktokon keresztül - a vizet. Számos vízvezeték épült az Ibériai-félszigeten, melyek közül nevezetes a Kr. előtti I. században épült 35 km hosszú tarragonai vezeték, mely egyebek között az egyik völgyet 211 m hosszon 30 m magas lábakkal hidalja át. Augustus (Kr. e. 30-14) korától kezdve Traianus uralkodásáig (Kr. u. 98-117) gyakorlatilag Itália minden kisebb-nagyobb városában kiépítették a vízellátást, majd a II. század folyamán ugyanezeknél - kissé megkésve - a csatornarendszert is. Híresebb emlékek közé sorolható az a 80 km hosszú vízellátó távvezeték, amelyet Germánia székhelyén, Colonia Claudia Ara Agrippinensium (mai nevén Köln)14 építettek a rómaiak. Ezt már akkor is úgy alakították ki, hogy egyszerre építették meg a vízvezeték és a szenny-, illetve felszíni vizeket elvezető csatornákat is, amelyeket aztán a Rajnába kötöttek be. Szintén ide sorolható a közel kétezer évvel ezelőtt épült - a városháza alatt feltárt és épségben lévő, a nyilvánosság számára is láthatóvá tett - nagyméretű boltíves falazott csatorna. Az utcai csatornák tisztítására már az ókorban is alkalmazták az öblítést oly módon, hogy az ivóvízvezeték vizét egyszerűen bevezették a csatornákba. Julius Frontinus15 (Kr. u. 40-130) Róma kiemelkedő mérnöke, a vízhálózat felügyelője, akit egyébként három alkalommal konzulnak is megválasztottak, a De aquae ductibus urbis Romáé című híres könyvében az alábbiakat írja: „Én azt kívánom, hogy senki ne vezessen el semmiféle vizet az én vagy az énáltalam meghatalmazottak engedélye nélkül. Ez azért fontos, hogy a víztartókból kifolyó vízellátás ne csak városunk tisztán tartására, de a csatornák öblítésére is használl<érdésekről, valamint Liber de aquis címmel a vízvezetékekről írt könyvet száraz, tárgyilagos stílusban. . 16 Dulovicsné, 2002) S3 tassék.”16 Fennmaradt a tunéziai Douggában feltárt nyilvános illemhely és egy Ostiá- j^W^á|í^J^ához közeli egykori kikötővárosban talált házi társas latrina, me- "lyékfM közéjben az öblítő folyókák is felfedezhetők. Ezek a vízöblítéses illemhe.•* ;WAC;vfr ‘ ’ *
