Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE ményezés kihasználásával - hozzájárult a szolgáltatási biztonság minimális szinten tartásához, sőt sok esetben hatékony növeléséhez. Saját szabadalmaikat működési területeiken alkalmazták, amiből a feltaláló dolgozók - rendszerint valamelyik felső vezető bevonásával - több-kevesebb többletjövedelemhez tudtak jutni. Minden vízmű megalakította az újítási osztályát is, s maga bírálta el, mi tartozik e tevékenységi körbe. A nagyobb cégek már külön tervezőosztályokat is működtettek, s a helyi fejlesztéseket önállóan végezték. Az így kialakult körben aztán igen gyakran elvtelen együttműködések is történtek a szakmailag nem megalapozott találmányok vagy újítások elfogadása révén. Ez sok alkalommal okozott kárt a berendezések működtetésében (pl. átemelők szivattyúmotorjai leégtek, hajtóművek mentek tönkre, kis műtárgyakban lévő gépeket a hozzáférhetetlenség miatt nem lehetett kezelni, karbantartani stb.). Akadt olyan eset is, amikor azért vezették félre a külső tervezőket, hogy megújíthassák annak terveit. SZŐNYEG ALÁ SÖPÖRVE A szolgáltatás terén elsősorban a nyári vízhiányok jelentettek sok helyen gondot, a csatornázás és a szennyvíztisztítás területén ritkábban jeleztek problémákat. A befogadók, a tisztítók elégtelen működését ugyanis nemigen hozták nyilvánosságra. Fejlesztés terén azonban sok hiányossággal kellett megküzdeni. Egyik legnagyobb gondot az okozta, hogy a meglévő vízellátási berendezések bővítését nem követte a szennyvízvonal arányos mértékű bővítése, így a meglévő rendszerek a túlterhelése miatt a funkcióikat nem tudták megfelelő szinten ellátni. A Duna alatti vezeték fektetése az 1950-es évek elején, a néphadsereg utászainak közreműködésével
