Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Keszthely: vízműve 1941-ben létesült. Bővítéseinek köszönhetően e felmérés idején 3600 mVnap vízmennyiség állt rendelkezésre. A szennyvízhálózat és a mintegy 2000 mVnap kapacitású tisztítótelep megépítése és üzembe helyezése 1967-ben megtörtént. Várpalota: a város szennyvíztelepét és szennyvízhálózatát az 1950-es évek elején kezdték el építeni, de az építés nem fejeződött be 1967-ben, ezért gondoskodni kellett arról, hogy a telep kiépítése és üzembe helyezése mielőbb megtörténjék. A város és a szénbányák szennyvizeinek közös tisztításával ebben az időben a Mélyépterv foglalkozott. Ajka: a városi szennyvízelvezető csatornahálózat nagyrészt megépült. A tisztítótelep tervezett kapacitása napi 1500 m3 volt, de a tényleges napi terhelés ennek kétszeresét is meghaladja, ezért a bővítésről döntöttek az illetékesek. Tapolca: a város szennyvizeinek elvezetése és tisztítása megoldatlan volt. 1966-ban az Alutröszt által épített lakótelep, valamint a város központi része szennyvizeinek elvezetésére is alkalmas méretű gerinccsatorna épült. Tisztítóberendezés azonban csak a lakótelepi szennyvizek tisztítására volt alkalmas, az is csak ideiglenes jelleggel. A szennyvízkezelés megoldása érdekében elkészült a beruházási program, és a kivitelezés végrehajtásához a szennyvízbírságokból az OVH is nyújtott anyagi segítséget. A Balaton északi partján a szennyvízelvezetés csak Balatonalmádi, Bala- tonfüred és Tihany községek egy részén volt. Ezenkívül még Alsóörs vasútvonal és a Balaton közti részen gyűjtötték össze a szennyvizet. A Balaton vizét akkoriban jónak minősítették, de további védelme érdekében úgy ítélték meg, hogy célszerű lenne minden biológiailag tisztított házi szennyvizet halastavas biológiai utótisztításnak is alávetni. Zala megye. A csatornázottság helyzete itt is elmaradottabb volt a vízellátásénál is. A kisebb-nagyobb mértékben csatornázott települések meglévő művei sem voltak kielégítőek. Zalaegerszegen az elfogadott program szerint 1972-ig kellett kibővíteni a tisztítótelepet és a csatornahálózatot. A vízbeszivárgások megszüntetésére is lépéseket tettek. Nagykanizsán a régi csatornahálózat korszerűsítése, megfelelő biológiai tisztítótelep programterv szerinti létesítése volt a feladat. Lenti és Zalaszentgrót járási székhelyeken a koordinációval épülő csatornázás további kiterjesztése érdekében tettek lépéseket. Ugyanez vonatkozott az olajbányászat településeire is. Az illetékesek ki akarták terjeszteni a folyamatot a körzeti nagyfalvak és falukörzet-központok belső magjaira, intézményeire elsősorban koordinációs vagy társulati keretek között. Ugyancsak el kívánták érni, hogy a csatornázottsággal nem, de vízművel rendelkező községekben a házi bekötések feltétele legyen a szennyvizek megfelelő elhelyezése. A fekáliás és egyéb szennyvizek szétválasztása, az előbbiek szippantásos, szervezett eltávolítása, esetleges hasznosítása, míg az utóbbiak szikkasztása elfogadható megoldást jelentett a megyei vezetés számára.
