Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Győr-Sopron megye. A települések csatornázásánál csak az utóbbi évtizedben volt megfigyelhető előrehaladás, és csak reménykedhettek abban, hogy a városokon kívül a járási székhelyek teljes közművesítése is megindul. Győr: a vízmű építése után 20 évvel - tehát az 1900-as évek elején - a város egységes, központi csatornázása is megkezdődött. A hálózat gerincét a belvárosi főgyűjtő képezte, ami kezdetben a Belváros, Nádorváros, Újváros, majd később a szigeti rész szenny- és csapadékvizeit vezette le, az újvárosi vizeket közbenső átemelő segítségével. Magas Duna-vízállásnál a főgyűjtőből átemelőtelepen keresztül jutottak a szennyvizek a befogadóba, egyébként a szennyvíz gravitációsan ömlött a folyóba. Az első világháború előtt került sor a Gyárváros csatornázására. 1927-ben épült meg Révfalu elválasztó rendszerű csatornázása, ahonnan a szennyvizeket ugyancsak a belvárosi főgyűjtőbe emelték, a csapadékvizek elvezetése pedig a pataházi belvízátemelő irányában történt. Már a két világháború közötti időszakban jelezték a zápor ideji pince- és utcaelárasztások, hogy a megnövekedett város szennyvizeit a meglévő főgyűjtővel elvezetni nem lehet, hisz az eredeti elképzeléshez viszonyítva már a szigeti és gyárvárosi résznek a rendszerhez való csatolása is túlterhelést jelentett. A főgyűjtő építésére azonban csak az 1950-es évek közepén került sor, a Mély- épterv által 1953-ban készített általános csatornázási terv alapján. Sopron: A városban szenny- és csapadékvíz-elvezető rendszert átfogó terv alapján az 1900-as évek elején kezdtek építeni. Egyes szakaszokon azonban még átmenetileg egyesített rendszerű csatorna üzemelt. A szennyvizek minden tisztítás nélkül kerültek a befogadó patakokba (Ikva, Bánfalvi-patak). Ennek következtében a városon keresztülfolyó patakok — különösen a nyári hónapokban - kellemetlen bűzt árasztottak. A már tarthatatlan helyzet javítására épült az Ikva-patak mindkét partján szennyvízgyűjtő, azonban a csatornák kis kereszt- metszetük miatt a szennyvizeket levezetni nem tudták, és tehermentesítésük a patakba működő vészkiömlőn át történt. így az Ikva nyitott medrében a csatornák építése óta is szennyezett víz folyt a város egész területén keresztül. Mosonmagyaróvár: központi csatornarendszer a városban akkoriban még nem működött. Az egyes intézmények és üzemek (pl. Mofém vagy Timföldgyár) vagy helyi - nem megfelelő mértékű - tisztítás után, vagy egész egyszerűen tisztítatlanul vezették szennyvizeiket a legközelebbi befogadóba, ezzel állandóan fertőzési veszélyt okoztak. A város további fejlődését a csatornarendszer hiánya már akadályozta, ezért készíttették el 1959-ben a Vízitervvel a város csatornázási és szennyvíztisztítási tanulmánytervét, amiben elválasztó rendszerű csatornahálózat építését javasolták. A szennyvízcsatorna csak házias jellegű szennyvizek levezetésére szolgált. Első ütemben az összegyűjtött szennyvizeket mechanikai tisztítás után vezették a Mosoni-Dunába, biológiai tisztításukkal akkoriban nem foglalkoztak. Csorna és Kapuvár: a keletkező szennyvizek elhelyezése szikkasztással történt, ill. nem megfelelő mértékű tisztítás után vezették őket a befogadókba. Mindkét községben már megindult a törpe vízmű építése, így reménykedhettek, hogy a csatornázási problémákat is hamarosan megoldhatják.
