Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN Csatornába Leszálló munkás Hajdú-Bihar megye. A Megyei Tanács VB és Debrecen Városi Tanács VB 1968 februárjában megtartott közös ülésén az 1980-ig megvalósítandó vízgazdálkodási feladatokkal kapcsolatban elhatározta, hogy a vezetékes vízművel már rendelkező járási székhelyek és nagyközségek csatornázása érdekében több kiépítési ütemre bontott, elválasztó rendszerű csatornázási tanulmánytervet kell készíteni, és ezek alapján az elkövetkező 5-10 év alatt hozzá kell látni a gerinccsatorna és tisztítóberendezés kiépítésétének első üteméhez. (A tanulmányterv akkoriban a következő községekre vonatkozóan már elkészült: Berettyóújfalu, Püspökladány, Tiszafüred, Komádi - míg Biharkeresztes terve még éppen készült. A többiek: Derecske, Polgár, Balmazújváros, Nádudvar, Hajdúdorog, Hajdúhadház egyelőre várólistán voltak.) Mindezek mellett megállapították, hogy Debrecen város fejlesztése és a vízfolyások további szennyeződésének megakadályozása érdekében átmeneti megoldással kell megtisztítani napi 36 000 m:! szennyvizet, esetleg légoxidációs tavak építésével, átmenetileg eltűrve a rosszabb tisztítási hatásfokot. A megyében amilyen nagy fejlődés volt az 1960-as évek során a települési vízellátás terén, olyan sajátos lemaradás mutatkozott a települések csatornázá- sa-szennyvízelvezetésének megoldatlansága tekintetében. A megye három járási jogú városa közül Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben volt közmű jellegű szennyvízcsatornázás, azonban ezek kiépítettségi foka még nagyon kezdeti stádiumban volt, ugyanis Hajdúszoboszlón az összlakosságnak mindössze 16,7%-a, Hajdúböszörményben pedig csupán 1,7%-a volt csatornával ellátva. A járási székhelyek közül pedig egyedül Püspökladányban volt néhány intézményt kiszolgáló, nem számottevő szennyvízcsatornázás. Különösen azoknál a nagyobb településeknél (Berettyóújfalu, Püspökladány, Polgár, Derecske, Biharkeresztes stb.) jelentkezett a szennyvíz elvezetésének és elhelyezésének problémája, ahol az 1960-as években törpe vízmű, ill. vízmű létesült, de ezt követően csatornázás nem történt. Ezeken helyeken a lakosság is jogosan igényelte a vízvezetékes vízellátás nyújtotta kulturáltabb, higiénikusabb életkörülményeket, de éppen a szennyvízcsatornázás hiányában ezen igények csak igen kis mértékben voltak kielégíthetők. Megállapították, hogy az addigi gyakorlat - a külön-külön létesített egyedi tisztító-, szikkasztóberendezések építése - nem folytatható. Ezek még a viszonylag csekély szennyvízmennyiséggel jelentkező családi házaknál sem nyújtottak végleges és biztonságos megoldást, és a rájuk fordított viszonylag magas beruházási költségek nem voltak arányban az elérhető eredménnyel. Heves megye. A megye területén 1 csatornamű-társulat működött. A korszerű lakásépítés fejlesztésének a megye területén is már több helyen fékezője és hátráltatója volt a szennyvízcsatornázás és a központi tisztítóberendezés hiánya. Az 1980-ig készített fejlesztési terv szerint a szennyvízcsatornák hálózatának bővítését, a tisztítótelepek kapacitásának közel háromszoros növelését irányozták elő. Ennek megfelelően úgy tervezték, hogy a fejlesztés során az összlakosság 40%-a lesz szennyvízcsatornával ellátott. Ez a szám csak akkor értékelhető, ha
