Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
Az ivóvíz megérkezik Dorozsmára 1967-ben 4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN A hálózat bővítése épp akkoriban volt napirenden, és építés alatt állt egy korszerű mechanikai tisztítótelep. Csongrád városában az elválasztó rendszerű (19 km hosszú) csatornahálózat csak részben épült ki, s ez is elsősorban a csapadékvizek elvezetésére volt hivatva, és 700 lakost szolgált ki. Az összeírás idején a mechanikai tisztítás lehetőségeinek megteremtésére tettek lépéseket. A megye más községeiben lényeges előrehaladás addig még nem történt, legfeljebb Kiskundorozsma és Mindszent volt említhető egészen helyi jelentőségű szennyvíz-elvezetéseivel. Akkoriban tervezték Kistelek és Üllés községek zárt csapadékvíz-csatornáját, Földeák községre vonatkozóan pedig elkészült a csatornázási tanulmányterv. Fejér megye. Közműves csatornahálózata 1967-ben csak Székesfehérvárnak és Dunaújvárosnak volt. A csatornaellátottság mértéke a megye belterületi lakosságára vonatkoztatva 30%-os volt, figyelemmel arra, hogy akkoriban a belterületi lakosság kb. egyharmada e két városban élt. A szennyvíztisztítás és csatornázás fejlesztését az az alapelv szabta meg, hogy a közműves vízellátás létrehozását a csatornahálózat kiépítésének időben követnie kell. Székesfehérváron a szennyvíz mennyisége csúcsban napi 20 000 m3 volt. A szennyvizet tisztítás nélkül részben a Sóstóba, részben a Basa-árokba emelték, miközben a vezetékhálózat is elavult és szűk volt. Dunaújvárosban a város szennyvízelvezetése egyesített rendszerű csatornával történt, amely általában megfelelő, de a dunai magas part állékonysága miatt vízzárási szempontból felülvizsgálatot és javítást igényelt. Ez a csatornahálózat ugyanakkor nem látta el az óvárost és a szocialista fejlesztés eredményeként kijelölt lakótelepek számára igénybe vett területet.
