Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE sekben tisztították, de a szennyvizek nagyobb része tisztítatlanul került a Han- gony- és az Ózd-patakokba. Az ipar- és bányatelepekkel sűrűn teleszőtt vidéken az 1950-es években komoly fejlesztések indultak a csatornázottság tekintetében is, ezért több kisebb település (Edelény, Putnok, Sajóbábony, Sajószentpéter, Tiszaszederkény, Sárospatak, Szerencs, Mezőkövesd) rendelkezett valamilyen szintű csatornahálózattal és tisztítóművel. Csongrád megye. Az ivóvízellátáshoz szorosan kapcsolódott a szennyezett vizek elvezetésének, tisztításának kérdése. A megyében elsősorban Szeged megyei jogú város ipari üzemei és a város köré települő olajipari létesítmények jelentettek gondot a víztisztítás számára. De hasonló volt a helyzet Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón is és általában mindazokon a helyeken, ahol jelentősebb ipartelepek működtek. A feladat nagyságát szemléltetően mutatja, hogy csapadékvízelvezető hálózat a megyében jóval több helységben működött, mint szennyvízelvezető hálózat. A szennyvíztisztító telepek helyzete viszont még ennél is kedvezőtlenebb volt. A mezőgazdasági jellegű településeken, de még az iparosodottabbakon is a városias beépítettség foka meglehetősen alacsony volt. A fejlődés során ezért elsődleges feladatként a csapadékvizek elvezetése jelentkezett, és ezt követte fontosságában a háztartási szennyvizek összegyűjtésének igénye. Az ipari szennyvizek kérdését az 1960-as évek fokozódó iparosodása vetette fel teljes komolyságában. Szeged város körtöltésén belül a 4 főgyűjtő, Újszegeden pedig 1 főgyűjtő és a hozzá tartozó mellékgyűjtők által szállított szennyvíz a csapadékvízzel együtt tisztítás nélkül jutott el a Tiszába. A bejuttatás alacsony Tisza-vízállások mellett gravitációsan, egyébként pedig átemeléses módon történt. Az egyesített hálózat hossza 74,1 km, a városban csatornázott viszonyok között élő lakos pedig akkoriban kb. 60 ezer fő volt. Hódmezővásárhelyen egyesített rendszerű zárt (6,2 km hosszú) csatornahálózat épült néhány évvel korábban, amelynek fejlesztése a felmérés idején is folyamatos volt. A hálózathoz tisztítótelep is csatlakozott, amely eleven iszapos, Kessener-rendszerű tisztítást valósított meg 900 m3/nap kapacitással. De jellemző bajok voltak akkoriban a szolgáltatás körül, mert a telep túlterheltté vált, naponta rendszeresen 4500 m3 szennyvíz folyt át rajta, ez csúcsterhelés esetén elérte a napi 9000 m3 értéket is. Az akkor helyzetben 4 ezer fő élt csatornázott körülmények között a városban. Szentes városában elválasztó rendszerű (12,5 km hosszú) zárt csatornahálózat épült ki még 1913-ban, azonban ez csak a város kis részét érintette, így az 1960-as évek közepén sürgetően felmerült a bővítés igénye. A csatornázott 2 ezer fő szennyvizeinek fogadására elkészült a mechanikai és biológiai tisztítótelep 1000 m3/nap kapacitással. Makó városában kis teljesítményű (12,3 km hosszú) elválasztó rendszerű csatornahálózat létesült, amely kisebb szennyvíztisztító teleppel is rendelkezett. Ez azonban csak a város belső magjának, kb. 600 főnek igényeit elégíthette ki.
