Illés István: Vízépítés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1976)
2. Csatornázás
c) a víznyelő csatorna, a járdaszegély mellett elhelyezett, a járdát és az úttestet víztelenítő víznyelő, levezető csatornája. Ennek zavartalan működése a közlekedés és az úttest védelme szempontjából különösen fontos. 2.2 A CSATORNÁK HELYSZÍNRAJZI ÉS MÉLYSÉGI KIALAKÍTÁSA A csatornahálózat helyszínrajzi vonalvezetése akkor helyes, ha az egész terület súlyvonalában, a legsűrűbben lakott területen keresztül, és a terep legmélyebb részén halad. A mellékgyűjtőket és mellékcsatornákat az úthálózatnak, illetőleg a terep esésének megfelelően célszerű elhelyezni. A közcsatorna általában az úttest tengelyvonalába kerül. Közúti villamosvasút alá közcsatornát nem célszerű elhelyezni. Széles útvonalon, vagy kettős kocsiuton a csatornahálózatot érdemes az úttest két oldalára helyezni. Elválasztott rendszer esetében a szennyvízcsatorna a csapadékvizcsatornával párhuzamosan halad, olyan mélységben, hogy a házi csatornák közcsatornába való bekötését a csapadékvizcsatorna ne zavarja. A csatornák elhelyezésénél a más közmüvekhez való helyzetét is meg kell vizsgálni. A szennyvízcsatornák mélységi elhelyezésénél az a cél, hogy a hálózat lehetőleg átemelés nélkül, tehát szabad eséssel szállíthassa el az épületek legalsó helységeiből is a szennyvizeket. Ha a csatorna túlságosan mélyre jut le, rendszerint átemelőre van szükség. Az ilyen közbenső átemelő utáni csatornaszakasz lehet gravitációs (26. ábra), vagy nyomás alatti (27. ábra). 39
