Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.7 Dénes Sándor–Ziegler Károly: A vízerőmű technológiai berendezései
vízerőművek magasfokú automatizációját és távirányítását. Az ilyen irányú fejlődésben előttünk járó országok rendelkezésre álló tapasztalatai azt mutatják, hogy a vízerőművek ekkénti kialakítása ajánlható, sőt nem egyszer elkerülhetetlenül szükséges. A korszerűségre törekvő és később a tapasztalati tények által is igazolt automatikus és távirányítási célkitűzés a Kiskörei-vízlépcső viszonylatában a következő eredményeket hozta, illetőleg mint távlatot tárja fel: A megvalósításra kerülő berendezés olyan irányítástechnikai rendszert is tartalmaz, amely lehetőséget nyújt az egyes gépcsoportok egyetlen vezérlő impulzusra történő indítására, ekkénti leállítására, valamint wattos és meddő teljesítményének tetszőleges beállítására. Az indító parancs kiadása után az érintett gépcsoport megindulása, fordulatra hozása, párhuzamos kapcsolása az ehhez szükséges összes segédüzemi műveletekkel együtt emberi beavatkozás nélküli, automatikus. A gépcsoport üzemszerű, vagy bármilyen zavar miatt bekövetkező védelmi jellegű leállítása az induláshoz hasonlóan ugyancsak emberi beavatkozás nélküli, teljesen automatikus. A gépcsoport üzemállapotának leglényegesebb jellemzőit épp úgy, mint a működés közben bekövetkező, olykor csak jelzést kiváltó, máskor azonnali leállást eredményező hibáit a kezelő személyzet számára megfelelően kialakított mérő- és jelzőberendezések mutatják. Az automatizálás változatosan ismertetett fenti rendszerét már most is úgy alakították ki, hogy a gépek üzemállapotát befolyásoló parancsok, továbbá az azt jellemző mérési adatok, valamint jelzések átvitele a vízerőműtől távol fekvő pontról — pl. az erőmű üzemét és karbantartását ellátó vállalati központból, a Leninvárosban levő Tiszai Erőműből is — megvalósítható legyen. Ehhez — feltéve a helyi automatizálásnak különben elvárható jó működését — már csak a jelátvitel, valamint a távközlési kapcsolat módjának megválasztása és ezt követő megvalósítása szükséges. 178