Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)

2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.8 Dobó István: Tervezői művezetés

2.8 TERVEZŐI MŰVEZETÉS Dobó István1 A tervezői művezetési feladatok ellátása olyan rendkívüli méretű és bonyolultságú létesítményeknél — amilyen a Kiskörei-vízlépcső és fő­művei is — a lényegesen nagyobb munkamennyiségen túl már külön szer­vezetet is igényel. Ezért a Vízügyi Tervező Vállalat (VIZITERV) külön művezetői osztályt hozott létre, amit indokolt az is, hogy a VIZITERV a fokozott művezetői tevékenység keretében elvállalta az ilyen nagy létesít­ményeknél alapvető fontosságú állandó helyszíni kitűzési és ellenőrző mé­rési feladatokat is. Ennek lényeges részfeladata volt — a kiviteli állapotrajz folyamatos vezetése, — a megvalósulási térkép készítése, valamint — a földmunka igényesebb szakaszainak szúrópróbaszerű tömörség­ellenőrzése is. Az elmondottak szerinti munkák ellátásához a VIZITERV 1968-tól 1972 végéig 8—10 főből álló műszaki gárdát tartott állandóan a helyszínen, megfelelő létszámú segédszemélyzettel. Közülük 3—4 fő a napi művezetési feladatok ellátásán kívül az alkalmanként helyszínre utazó felelős tervezők művezetői tevékenységét is koordinálta. Ez utóbbi szaktervezői művezetés a VIZITERV 30 tervező osztálya közül 17-et, ezen belül mintegy 50 mér­nököt és 6 külső altervező vállalatot, ezen belül mintegy 15 mérnököt érintett. Az l/а. és b. ábra az építés öt éve alatt tervezői művezetésre és a ki­tűzés, ellenőrzőmérés stb. geodéziai munkáira fordított mérnöknapokat szemlélteti. Ugyanezen időszak alatt a két beruházó vállalat és a VIZITERV kö­zötti. kizárólag művezetői megrendeléseket és intézkedéseket magában fog­laló napló 120 kötet, azaz 3000 oldal terjedelmű, a kitűzési és ellenőrző­mérési munka eredményeit és nagyobb rajzot nem igénylő vázlatait tar­talmazó napló pedig 110 kötetnyi, azaz 2750 oldalnyi közlést és adatot tar­talmaz. A művezetési feladatok ellátásához a helyszíni kirendeltség irodá­jában egy sorozat teljes tervdokumentáció állott rendelkezésre, ami joggal nevezhető tervtárnak is, hiszen a benne szorosan rendezett tervanyagok 11 m2 falfelületet foglaltak el. 1 Dobó István oki. mérnök, a Vízügyi Tervező Vállalat irodavezető főmérnöke 12* 179

Next

/
Thumbnails
Contents