Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)
mi szakasz betetőzését, s egy új korszak előkészítését jelentette. Beszédes a feladatot Böhm Ferenc egykori gondolatainak és Krieger terveinek felhasználása és továbbfejlesztése alapján, az érdekeltségek addig páratlan áldozat- vállalásával és a kormányzat, ill. József nádor személyes támogatásával, várakozáson felüli eredménnyel és gyorsan — lényegében kilenc év alatt — oldotta meg. A királyi biztos Zichy Ferencnek az 1825. évi „reform országgyűlés" elé terjesztett jelentése már lényegében a munkálatok teljes sikerrel történt befejezéséről számolhatott be. A jelentésnek, melyet minden vármegyének és a főrendeknek is megküldték, nagy része volt a közéleti szereplés terére lépő Széchenyi és általában az országos közvélemény érdeklődésének felkeltésében a vízi munkálatok, és a társulati forma előnyei, ill. az ezekben rejlő gazdasági lehetőségek iránt.* A munkálatok gazdasági sikere óriási volt. Pontos adataink nincsenek a vállalkozás hasznáról, azonban bizonyos, hogy a befektetés hamar megtérült: „minden valóban kiszárított (magyar) hold összesen 15 forint 48 krajczárba váltó czédulában került" — tudósít a beszámoló jelentés. (A „váltó czédula", a papírpénz értéke körülbelül a fele volt az ezüst forintnak.) Ezt az összeget a föld a birtokosoknak, „kik önszorgalommal határaikban a kiszárítás után megmaradt nádgyökereket kiirtották, a szénának, vagy mindennemű gabonának bő termésével gazdagon visszafizeti" — éspedig egy-két év alatt. A jelentés erre példaként, egy „fejérvári polgárt" említ, aki „6 és félhold bozótjának kiszárításáért 14 esztendő alatt összesen 120 forintot fizetett váltó czédulában, az idén (1825) azt először kaszálván, a rajta termett szénát 140 forinton, ugyan váltó czédulában adta cl". A Sárvíz szabályozásával kapcsolatban került sor a Sárvíz alsó szakasza és a Duna közti Sárköz ármentesítésére és a tolnai, valamint a baja—bátai Duna-szakasz szabályozására is. Az itt kialakított 20,8 km hosszú árvédelmi töltés (1820—1825) a maga idejében valószínűleg a legnagyobb egységes terv szerint kialakított folyamatos dunai védvonal volt. Több mint 120 000 hold földet, „leginkább jobbágyi földeket" védett a Duna árvizei ellen. Beszédes egyéb tervei: a Sárköz belvízrendezésére, a Balaton vízszinének leszállítására és a kapós- völgyi Zichy-malomcsatornára vonatkozó tervek. Mindezek mellett számos kisebb vízrendezést is végzett és (1842-ig) több malom* A Sárvíz szabályozás műszaki leírását és térképét Id. a II. részben. 1.26. ábra. Beszédes József (1786—1852) csatornát épített szerte az országban, ösz- szesen 42 malommal, 24 zúgóval (duzzasztóművel), öt kisebb és egy nagyobb vízosztóval és két csatornahíddal. Beszédes működése különösen azért érdemel figyelmet, mert ezen keresztül hű képet nyerhetünk a század első felének fellendülő vízépítési tevékenységéről, aminek méreteire jellemző, hogy e félszázad folyamán már közel 1000 mérnök tevékenykedett szerte az országban, s ezek nagyobb része vízimérnök volt. Emellett tapasztalatait, felméréseit széles körű irodalmi tevékenységében rögzítette és terjesztette is. Így ő az első magyar mérnök, akinek élete és működése szinte minden részletében felderíthető — és ma már jórészt ismert is. Ennek alapján Beszédes József — idősebb kortársával és példaképével. Vedres Istvánnal együtt — a magyar vízügyi műszaki irodalom megteremtőjének és a víz- gazdálkodás korai hazai úttörőjének tekinthető. Nemcsak a kor műszaki színvonalán álló tájékozottság, olvasottság jellemzi őket, hanem, hogy a külföldi tapasztalatokat, a kor haladó szellemi áramlatainak megfelelő széles látókörrel és nagy gyakorlati érzékkel alkalmazták és fejlesztették tovább. Műszaki feladataik megoldásában nagy segítséget jelentett gazdasági, ill. mezőgazda- sági beállítottságuk: ők tekinthetők az első 89
