Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 3. A vízi munkálatok és gazdasági jelentőségük felismerése a reformkorban (1825–1850)
magyar mezőgazdasági mérnököknek, kultúrmérnököknek. Ez biztosította számukra a vízépítési — helyesebben: vízgazdálkodási — feladatok komplex szemléletének lehetőségét. Az elért eredmények és azok hivatalos propagandájának hatására erősen megnőtt az érdeklődés a vízi munkálatok iránt. Sok folyószabályozási, vízrendezési, csatorna- építési javaslat, terv merült fel s közülük nem egy meg is valósult. Maga Beszédes is több tervezési és kivitelezési munkára kapott megbízást — részben Zichy Ferenc, részben József nádor pártfogásával. Ezek közül jelentősebbek a Fertő és a Hanság vízrendezésének terve (1826), a korábban sikeresen alkalmazott „vízfélreszorítás" elve alapján; a Felső-Tisza és néhány mellékfolyójának szabályozási terve, Zemplén megye megbízásából: a nevezetes kerecsen -komorói átmetszés és a Bodrognak a Tisza medrébe való átvezetésére vonatkozó érdekes, de akkoriban sokat vitatott javaslata. A kivitelezésre került tervek közül jelentősebbek a Fekete-víz és mocsarainak rendezése, a fehér-körösi malomcsatorna, valamint a Fehér-Körös, utóbb a Kettős- és Hármas-Körös egyes szakaszainak szabályozása Békés megyében és az Ér-völgy rendezése Biharban. Beszédes nagy érdeme, hogy ő hangsúlyozta először a vízi létesítmények állandó karbantartásának, a mederelfajulások és feltöltődés megelőzésének, a preventív intézkedéseknek a szükségességét. Amikor a vízitársulatok még úgy vélték, hogy feladatukat néhány év munkájával egyszersmin- denkorra bevégezték (számos társulat csak ideiglenes alakulatnak tekintette magát), rendkívül fontos volt a karbantartás szükségességének tudományos magyarázata, indokolása. Ezek a fogalmak (ha nem is a mai terminológiával) mint erózió, meder- tisztítás, vízmosásmegkötés, kopárfásítás, erdősítés és gyepesítés stb. — mint vízgazdálkodási tevékenység — Beszédesnél jelentek meg először a magyar műszaki szakirodalomban, mégpedig már a XIX. század 20-as, 30-as éveiben. Hogy a sárvízi és az aradi csatornák — a régi idők számos tönkrement vízi építményével szemben — ma is lényegében eredeti formájukban állnak fenn és működnek, az elsősorban annak köszönhető, hogy a társulatok működési szabályzata rögzítette a karbantartási feladatokat is: a Társulat „föveny- s homokhárító csatornái — írja — a völgy szélében tizenkétezer öl hosszúak, melyeket minden zápor után sok költséggel kell megtisztogatni a murvától, hogy ezt a kiszárító főcsatornákba ne hordja az eső vagy hóvíz. De ezen tisztogatás magában meggyőzhetetlen munka volna, hanem még szükséges a vízmosta gödröket tudományos rend szerint elfojtani s az erdőket a vízmosások által összeroncsolt szántó és legelő telkekbe visszaültetni. . ." A preventív intézkedéseket a karbantartáshoz hasonló fontos feladatnak tekintette, „. . . általában tudjuk — írja —, mily nagy hatással bírnak az erdők a folyókra... Hazánkban folyóink ágyainak irtóztató el- zátonyosítását nem egyébnek, mint az erdők folyóink partjairól s völgyeinek meredek oldalairól kipusztításának lehet tulajdonítani. Nem is leszünk addig egészen mentek folyóink kártékonyságától, még azok szabályozása által sem, míg az erdők vissza nem ültettetnek természetes honjukba, úgymint kopár kősziklás hegyekbe, meredek vízmosta, gödrös völgyoldalakba és buckás szélhordta homokba . . ." Az erdősítésben nemcsak a talajerózió elleni védekezés eszközét ismerte fel, látta a „véder- dő-sávok" párolgást mérséklő, mikroklímát szabályozó hatását is: „ha minden gazda — írja — egy nagy darab, például szállásföldét, egy-két vagy három sorfával, a nagyobb birtokos jószága külső határait tízhúsz vagy harminc öl, széles árok közé foglalt szeletföldben körül ültetné .. . mily tömeg fa termesztetnék évenként. . . holott mostan nyáron a tikkasztó forróság árnyék nélkül. . . esztendőt át a süvöltő szelek akadály nélkül a föld utolsó csepp zsírját kicsigázzák. A fávali körül ültetéssel ezen elemi állapot hatása mérsékeltet- nék . . ." Íme: a védőerdő-sávok „új" gondolata az 1830-as évekből — egy, a hazája határai között is alig ismert magyar mérnök írásaiban. Hangsúlyozta azt is, hogy az ármentesítés, a folyószabályozás és töltésezés, s az említett karbantartási munkák, preventív intézkedések mellett még egyéb eszközök alkalmazását, éspedig az árapasztó csatornák holland módszerének felhasználását és víztárolók építését is szükségessé teszi. Álláspontja egyezik Vedres tiszántúli árapasztó csatornájának elvével, amit később az erdősítéshez hasonlóan, számos hazai (pl. Lám Jakab) és külföldi szakember is hangoztatott — különösen az 1879-ben meghívott tiszai szakértő bizottság (27. ábra.) E néhány, csupán kiragadott, rendkívül modernnek tűnő elvnek alapján — melyeket jóval később Kvassaynak és a Kultúrmérnöki Intézménynek is csak részben sikerült feltámasztania — talán nem túlzás azt mondani, hogy Beszédes összefoglaló irodalmi munkája — országos csatornahálózatának terve,* melyben elgondolásait, ta* Kolozsvártól Grétzig hajózható országos nagy csatorna tervének és a földszín s folyó-vízágy oltalmi elvének rövid előadása. Pest, 1839. (A két utóbbi fogalom alatt talajvédelem és mederfenntartás értendő.) 90
