Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
pessége, de még az érdekeltek többségének hozzáállása, érdekeik világos felismerése és áldozatkészsége sem. A törvényhozásnak kellett gondoskodnia arról, hogy a többség akaratának érvényesítését megfelelő jogi és szervezeti keretek között biztosítsa. Ennek a kérdésnek a felvetése és megoldása elsősorban a dunántúli vízszabályo- zási bizottságok tapasztalatainak köszönhető. A század legnagyobb méretű vízszabályo- zási vállalkozása volt a négy megyére: Fejér, Tolna, Somogy és Veszprém területére kiterjedő Sárvíz—Sió és Kapós szabályozásának terve. A terv kidolgozásában két kiváló mérnök működött közre, a munka végrehajtását, az uralkodó támogatásával, agilis kir. biztos (Sigray Károly) szorgalmazta, s az egészből, a megyék vonakodása és tehetetlensége miatt, sok évtizedes huzavona után is csak a Sárvíz egy rövid felső szakaszának rendezése valósult meg.68 A Sárvíz környékének lakói már az 1740- es évektől felterjesztésekben sürgették a folyó szabályozását — és a malomtulajdonosok megfékezését. Azonban amíg a törvényhozás jogi (1751) s a kincstár a munka anyagi támogatásával nem nyújtott ehhez segítséget (egyesek szerint már a XVIII. sz. derekán engedélyezték ehhez az ismételten felemelt sóadó bizonyos százalékát), nem kerülhetett sor még a tervek készítésére sem. A két érdekelt megye, Fejér és Veszprém Bőhm Ferenc korábbi Fejér megyei sikereinek hatására 1763-ban adott számára megbízást a Sárvíz-szabályozás tervének kidolgozására. A terület részletes vízrajzi felmérésén alapuló s 1767-ben benyújtott tervezet több megoldási változatot tartalmazott, melyek közül a megyék azt fogadták el, amelyik megfelelőképpen tudta ösz- szekapcsolni a lecsapolás és a vízerőhasz- nosítás ellentétes érdekeit: a külvizek ún. „félreszorításán" alapuló változatot. A józan és éles szemű döntés nemcsak Bőhm jó hírét alapozta meg, hanem biztosította a Sárvíz felső szakaszán végrehajtott szabályozási munkálatok eredményességét is (1768-1771) (17. ábra). Kevésbé lelkes fogadtatásra talált Bőhm Ferencnek a Tolna megyei Sárvíz szabályozására vonatkozó terve, melyet a Fíelytartó- tanács, illetve a kiküldött kir. biztos utasítására készített. A feladat itt ugyanis nemcsak nagyobb, de más jellegű is volt, mint Fejér megyében: a tervnek a folyó alsó, tolnai szakaszának szabályozása és a malomkérdés rendezése mellett a terület ármentesítésére is ki kellett terjeszkednie, mert a Sárköz és a környező Duna-völgyi területek állandó és időszakos vízborításait a Duna és az általa visszaduzzasztott Sárvíz kiöntései együttesen idézték elő. Érthető tehát, hogy egyrészt a megye anyagi erejét meghaladó, másrészt széles néptömegek ősi életformáját veszélyeztető munkát 1776-ban csak felsőbb nyomásra kezdték meg, s annak végrehajtása is igen vontatottan haladt. 1784-ig két szakaszban, Sióagárd és Kölesd, valamint Pálfa és Si- montornya között, összesen 29 km hosszú 11,3 m széles és 2,2 m mély csatornát ástak ki 716 750 m:5 földmunkával.* Az uralkodó elgondolásai szerint a Sárvíz szabályozásának sikeres végrehajtása lett volna hivatott arra, hogy követendő példát nyújtson az egész ország számára, s ennek érdekében a munka szorgalmazására és támogatására utasította a kormányható- ságokat. Valószínűleg a felmerült nehézségek miatt került napirendre a kamarai műszaki szervezet támogatására a helytartótanács mellett felállítandó vízügyi műszaki szervezet létrehozása is, a tervek felülvizsgálata, s általában a vízi munkálatok felügyelete és irányítása érdekében. A kezdeti sikerek által táplált remények hatására rendelte el az uralkodó a munkálatok kiterjesztését a Sárréthez kapcsolódó Kapós és Sió völgyére. A vonatkozó tervek elkészítésével a kor másik jónevű mérnökét, Krieger Sámuel Sopron megyei mérnököt bízták meg. Krieger Sámuel elkészítette a Sió és Kapós-völgy térképét, valamint a Balaton felvételét, egy történeti szempontból igen becses, a korabeli állapotokat híven tükröző részletes vízrajzi leírással együtt. Ennek alapján dolgozta ki a Kapós és a Sió szabályozásának tervét, kapcsolatban a Balaton lecsapolására vonatkozó javaslattal, mely azonban — szerencsére — nem valósult meg.60 A terv felülvizsgálatára kiküldött szakértői bizottság, ugyanis — az újonnan szervezett Plajózási Igazgatóság vezetőjével, Wal- cher Jánossal — az élen — az elgondolást kivitelezhetőnek tartotta ugyan, azonban hivatkozva arra, hogy megvalósítására csak a Sió és Sárvíz tolnai alsó szakaszának rendezése után kerülhet sor, javasolta, hogy a munkálatok megkezdését bizonytalan időre halasszák el. A javaslatot elfogadták, mert az érdekeltek a több megyét érintő addigi munkálatok lebonyolításában, költségeinek arányos és * Az újabb kutatások a vízszabályozások-ármentesítések megindulása körüli nehézségeket új oldalról világítják meg. E munkálatok társadalmi-gazdasági vonatkozásai sokkal bonyolultabbak és ellentmondásosabbak, mint az eddig tárgyaltak. A malomérdekeltségek ellenállása a kérdésnek csupán egyik mozzanata. A szabályozások ugyanis elsősorban az erősödő majorsági gazdálkodás és természetesen a felvevő piac érdekeit szolgálták. Ugyanekkor viszont a lecsapolások és ármentesítések hatalmas területek ősi — önellátó — „ártéri gazdákodásának" létét veszélyeztették. Annyira, hogy helyenként — pl. a Sárközben — az ősi (népi) gazdálkodás és életforma pusztulásával úgyszólván a régi népesség is kiveszett és helyét új telepesek foglalták el. Ld. Andrásfaloy Bertalan i. m. 66
