Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
kői a város határának művelt területét 1773 és 1848 között 57 929 holdról 238 964 holdra. Sopron megyében Acsalag, Bősárkány, Csorna, Farád, Horvátzsadány, Iván, Kapuvár, Köves, Lövő, Nagycenk, Osli, Peresz- nye és Sopron parasztsága javított meg ösz- szesen mintegy 30 000 kholdnyi földet. Zemplén megyében a századfordulón egyetlen helység négyszáz családja a Tisza és a Bodrog közén összesen 19 000 kh területet hódított el a vizektől. Ugyanilyen munkát végeztek Ecsed lakói is. Természetesen az olykor családokra, legtöbbször kis csoportokra, falvakra korlátozódó kezdeményezés csak változó szerencsével folyhatott, korlátozott és ideiglenes eredményekkel járt. Kisebb-nagyobb szigeteket, foltokat tudott csak visszahódítani a vizektől. Országos viszonylatban azonban e munkálatok mégis igen számottevő eredményeket hoztak. Az egész mozgalom azon a jogszokáson alapult, mely szerint az irtásfölddel a jobbágy szabadon rendelkezhetett: elidegenít- hette, elcserélhette, zálogba adhatta. Utána sem dézsmával, sem robottal nem kellett adóznia, tehát a föld hozama is az övé volt s csupán egyszeri irtásdíjat fizetett. Viszont a földesúrnak jogában állt az irtásföldet más majorsági földdel elcserélnie, ami lehetővé tette számára, hogy a parasztságot az újonnan feltört termékenyebb földekről értéktelenebb földekre szorítsa. Az irtásföldek társadalmi jelentősége sem lebecsülendő: — nagy tömegek számára biztosította a megélhetést. „Hazánkban sok ezer háznép egyedül irtásokból veszi élelmét. Vannak vidékek, amelyeken irtáson kívül a jobbágynak úgyszólván semmi birtoka nincs . . mondotta Deák Ferenc az 1833. évi országgyűlésen az irtványok visz- szaváltásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor. TalajjaDÍtások és lecsapolások szerepe az uradalmak korszerűsítésében A XVIII. század második felében növekvő vízépítési tevékenységben jelentős helyet foglalnak el az uradalmak vízrendezési, le- csapolási, vízhasznosítási munkálatai is.0G—li7 A mezőgazdaság vezető üzemtípusává vált majorsági gazdálkodás félévszázados békés fejlődés után annyira megerősödött, hogy a termelés kibővítését, korszerűsítését is napirendre tűzhette. Erre a bővítésre a legkézenfekvőbb lehetőséget az uradalmak területén található elmocsarasodott területek lecsapolása nyújtotta. A kezdeményezők e téren a gazdaságilag fejlettebb Dunántúl nagybirtokosai voltak: az Eszterházyak, Festetichek, Zichyek. Az Eszterházyak valószínűleg már eleve a lecsapolási lehetőségekre gondolva szerezték meg a tatai uradalmat is a vele mit kezdeni nem tudó idegen birtokostól- a terület vízrendezésére, a Tata környéki mocsarak le- csapolására a kor legkiválóbb mérnökét Mikoviny Sámuelt hívták meg. Eredményes munkája az első jelentős vízszabályozás volt az országban a XVIII. században, mely időben Mercy tábornok délvidéki munkálatait is megelőzte. (Részletesebben Id. a II. részben.) Munkáját halála után Böhm (Cseh) Ferenc folytatta.* A század második felében kiemelkedő munkát végzett a mezőgazdaság műszaki fejlesztése terén a Festetich család, különösen Festetich György, a Georgicon nagynevű alapítója, a hazai mezőgazdasági szakoktatás megteremtője. Uradalmaiban a Keszthely—Zala környéki területek vízrendezése, lecsapolócsatornák, malomcsatornák, malmok, hidak és utak építése és egyéb mezőgazdasági mérnöki munkálatok végrehajtása érdekében a század két utolsó évtizedében mintegy húsz—huszonöt mérnököt foglalkoztatott, köztük a legkiválóbbat, Balla Antalt is.07 Nemcsak a Festetich uradalom vízrendezési tevékenységére, hanem általában a vízi munkálatok szerepére is jellemző a kor mezőgazdaság-fejlesztési törekvéseiben, hogy az uradalom vezető mérnökeit nem „geo- metráknak" (vagyis földmérőknek), hanem hydrauláknak (= vízépítő mérnököknek) nevezték. Így pl. a Festetich uradalom mérnökei közül Buchfeld Jánosról tudjuk, hogy 1792- ben kérte a „Commembrum directoratus et Hydraula dominiorum" címet. Az említett korai Tata környéki vízrendezések mellett az első nagyobb méretű uradalmi lecsapolásokat a magyaróvári főhercegi uradalomban végezték a század végén; azokon a területeken, melyeknek vízimunkálatairól már az Árpádok idejéből vannak adataink. Az uradalom egyes részein (Albertlige- ten. Császárréten stb.) végzett munkák során 1786—1812 között összesen 16 000 öl hosszú, 1815—1832 között pedig újabb mintegy 14 000 öl hosszú csatornát, ill. csatornahálózatot építettek, mintegy 15 000 hold- nyi terület lecsapolására. (Más adatok szerint pedig a századforduló évtizedeiben az uradalomban összesen 4441 öl csatornát, 2808 ölnyi gátat építettek, összesen 76 144 köb—öl föld mozgósításával.) A török által megkímélt peremvidéken, az ország gazdaságilag legfejlettebb területén, * Böhm (Cseh) Ferenc (1733—1798) hadmérnök, 1759-től az Eszterházy uradalom mérnöke; a Dunántúl és a Kisalföld különböző helyein végzett vízszabályozási munkájával országosan ismert nevet szerzett. Ennek elismeréséül kapott 1787- ben magyar nemességet s ekkor változtatta családi nevét Cseh-rc. 63
