Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig
lyóvíz folyása és útja és medre szabja meg, amit nem kell tartanunk. 1. §. Mert ilyen módon igen sok csalás következhetnék be és a vizeket vagy folyókat rejtekcsatornákon és néha igen csekély árkokon (ti. „vezérárkokon") át, vagy gátak állításával és töltések által mindenki olyan helyre vagy mederbe vezethetné le, amilyenbe inkább akarja, és ezáltal másnak földjeit, erdeit vagy rétjeit igen könnyen bitorolhatná. 2. §. Így tehát elcnkező véleményben kell lennünk, hogy mivel a folyóvíznek, vagyis a folyamnak, különösen pedig a ha- jókázhatónak jövedelme nagy becsértékű, ezért bármerre is térjen el és folyjon le a víz vagy folyó, az a város vagy mezőváros avagy birtok, amelynek területéről az a másiknak földjére vagy területére hajlik el vagy tér át, ez által a maga jövedelmeitől, úgymint malmaitól, gázlóitól, vámjaitól, halászatától és egyéb haszonvételeitől el nem esik, hanem amint élőbbén, amikor a folyó a maga igazi szokott és régi útján folyt, úgy azután is, amikor már más új mederbe hajlott, a maga jövedelmeit és haszonvételeit teljesen szabadon használhatja és élvezheti. 3. §. Az erdők, rétek és földek azonban egyedül azé lesznek, akié élőbbén voltak és aki azoknak békés uralmában volt. Innen van az, hogy némelyeknek mások földjein és területein, saját földeik és rétjeik vagy erdőségeik megvédésére gátaknak és töltéseknek készítését megengedik, hogy tudniillik saját földeiken és területeiken a vizek kiáradása és ereje miatt kárt ne szenvedjenek. De evvel nem értjük azt, hogy ezáltal az ilyen idegen földet maguknak elsajátíthatják. 4. §. Hasonló áll az olyan folyók vizére épített malmok gátjaira és töltéseire nézve, melyeknek egyike-másika pedig a másik birtokosnak vagy falunak áll szolgálatára. Ha mindjárt valaki azoknak végét más földjéhez erősíti, amit a törvény meg is enged (csakhogy az ilyen töltés a másik félnek nyilvánvaló kárt okozni ne látszassák) ez által mégsem bitorolja sem a folyót, sem a másiknak a földét, hanem ez az ő igazi uráé marad." Nyilvánvaló, hogy ilyen részletes és körültekintő jogszabályok — a Hármaskönyv egyéb tételeihez hasonlóan — nem születhettek máról-holnapra: Werböczi rendszerezése évszázadok törvényhozó munkájának, s a nemzedékek tapasztalatain csiszolódott szokásjognak volt az összefoglalása. E kodifikáció alapja tehát csak sok évszázados vízépítési tevékenység és vízhasználat, és a vízhasználatok gazdasági jelentőségének, szerepének régi felismerése lehetett. A Hármaskönyv itt ismertetett szakaszai így nemcsak a XV/XVI. század fordulójának viszonyairól adnak képet, hanem lényegében egy korábbi, több évszázados fejlődési folyamatot tükröznek. 1.4 Vízi munkálatok a török korban, a XVI-XVII. században 1.4.1 A török hódoltság hatása az ország gazdasági és társadalmi fejlődésére és a vízi munkálatokra''1^-50 Történelmünk mindmáig vitatott kérdései közé tartozik a török kor pusztításainak reális értékelése. Ha bizonyos nevelő célzat menthette és indokolhatta is a bíráló álláspontot azokkal szemben, akik (a bírálók szokásos túlzásait idézve) „minden magyar elmaradottságot Mohács és az azt követő török megszállás terhére írnak" — mégis (saját érdekünkben, nem mentségkeresés, hanem éppen a hamis illúziók elkerülése végett) számolnunk kell azzal a kétségbevonhatatlan ténnyel, hogy a török hódoltság és háborúk két évszázada nemcsak az ország politikai önállóságát szüntette meg, hanem gazdasági, társadalmi és kulturális életünk, egész nemzeti fejlődésünk két évszázados megakasztását, sőt részben visszavetését jelentette. Ennek következményei, hatásai pedig számos vonatkozásban egész későbbi történelmünkben kimutathatóak . . . A hódoltság pusztításainak kisebbítése nemcsak népünk mérhetetlen szenvedéseinek, hősi erőfeszítéseinek, hanem általában a magyar nép alkotóerejének, életerejének lebecsülését, kisebbítését is jelentené. Enél- kül nem lehet megérteni az ország gazdasági és kulturális helyzetét, fejlődését és reálisan értékelni népünk teljesítményeit a XVIII. és XIX. században . . . Magyarország társadalmi-gazdasági színvonala a XV—XVI. század fordulójára az európai feudális civilizáció átlagszintjére emelkedett, melyet a termelőerők tekintetében: fejlett mezőgazdaság, nemzetközi színvonalú bányászat és kohászat, valamint élénk bel- és külföldi árucsere jellemzett. A török társadalom viszont a feudalizmus alacsonyabb, a rabszolgatársadalom maradványaival terhelt szintjét képviselte, s így a török hódítás — még konszolidált viszonyok között is — ennek kiterjesztését jelentette volna. Valójában azonban a török hódoltság a háborús állapotok állandósítását: rablást, fosztogatást, vérengzést, a szövetséges tatár hordák rablóhadjáratainak ismétlődését hozta. Ennek következménye pedig a termelőerők pusztulása, a meghódított területek népességi, települési és gazdasági viszo37
