Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig
Öntözések39 A korabeli vízépítés színvonalának egyik bizonyítéka, hogy már a XIV. századtól kezdve kimutathatók különböző öntözőberendezések írott nyomai, sőt maradványai is. Ezek az öntözések valószínűleg olasz, ill. vallon eredetűek voltak: számos városunkban voltak olasz kertészek, akik a hazájukban szokásos kertművelést nálunk is folytatták. (Buda, Esztergom, Pozsony, Nagyvárad, Pécs stb.) Emellett több kizárólag vagy legalábbis túlnyomó részt olasz és vallon település is volt, a gyakori „Olaszi" névvel. Okleveleink ismételten említik e telepek virágzó kertművelését, sőt a Zemplén megyei Liszka-Olaszival kapcsolatban egy IV. Béla idejéből való okirat, egy „töltésekben vezetett" folyóról is ír, ami egyaránt lehetett árvédelmi gátak közé fogott vízfolyás, vagy magasvezetésű öntözőcsatorna.39 Fekete Zsigmond a Nagyvárad melletti Olaszi és Szentjános községek között mesterséges öntöző és lecsapoló csatornák, valamint elegyengetett (tehát öntözött) rétek nyomait is fellelte. Ez valószínűleg azonos a „Sebym" nevű öntözött réttel, melyről egy I. (Nagy) Lajos király idejéből való oklevélben olvashatunk. Az öntözőcsatorna itt egyúttal malomcsatorna is volt.39 1.3.2 A vízszabályozási munkák és a védelmi (hadászati) jellegű vízi munkálatok a középkorban (896— 1526)/,0~43 A magyar vízépítés történetének irodalmában korábban általánosan elterjedt felfogás, hogy a középkori vízi munkálatok „még nem a vizek elleni védekezés mozzanatai, hanem inkább a vízhasználatokkal voltak kapcsolatban". — A legtöbb ismertetés pedig még ezeket a vízhasználatokkal kapcsolatos munkálatokat is kezdetlegesnek és jelentéktelen méretűnek tekinti. E téren nagy feladatok várnak még a kutatásra, azonban az eddigi adatok összefoglalása is egészen új megvilágításba helyezi a középkor eredményeit. Minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy — mint minden magasabb színvonalú gazdasági kultúra nélkülözhetetlen eleme — a vízépítés már a középkorban is jelentős szerepet játszott az ország életében.* Már a különböző vízhasználatok — a ha- lászat-tógazdálkodás, hajózás és vízierő- hasznosítás is — jelentős vízépítési tevékenységgel jártak (gátak, csatornák, zsili* Napjaink kutatásai mindezt egyre újabb adatokkal támasztják alá. Különös figyelmet érdemelnek pl. a középkori helynevekben felbukkanó Vajas-Vájás, Ásvány, Ásott-. . ., Árok-. . ., stb. elnevezések, melyek mind mesterséges csatornákra, átvágásokra utalnak. Ld. j Anclrásfaloy D. i. m. pék, víztárolók építése stb.). Ezek ismeretében természetesnek kell tartanunk, hogy — a helyi viszonyoknak megfelelően — ezekkel azonos színvonalú, kizárólag árvédelmi, vízszabályozási jellegű vízi munkálatok is folytak. Ugyanakkor már magukkal a víz- használatokkal kapcsolatos munkálatok is gyakran olyan jelentős mérvű beavatkozást jelentettek a vizek életébe, hogy bizonyos értelemben ezek is joggal sorolhatók a víz- rendezési, vízszabályozási tevékenység körébe. Csupán annyit tételezhetünk fel, hogy a szorosabb értelemben vett vízszabályozási és védelmi jellegű vízépítési tevékenység fejlődése bizonyára lassabb volt, mint a közvetlen gazdasági előnyöket nyújtó víz- használatoké, vízhasznosításoké, hiszen a védelmi munkálatok kényszere ritkábban, azok gazdasági hatása pedig csak áttételesen érvényesült. Így a vízrendezési tevékenység fejlődése is csak a mezőgazdaság és általában a gazdasági élet fejlődéstörténetével kölcsönhatásban lesz pontosan rekonstruálható. Eddigi ismereteink hiányossága miatt ezt a fejlődést egyelőre csak vázlatosan kísérelhetjük meg felrajzolni. Az ármentesítések és folyószabályozások története szoros kapcsolatban van a mezőgazdaság fejlődésével: a földművelő telepek terjedésével és a korábban egyeduralkodó állattenyésztés háttérbe szorulásával. Amíg és ahol az állattenyésztés uralkodik, nemigen van szükség ármentesítésre (legfeljebb vízlevezetésre), hiszen a tavaszi áradások a rétek és legelők természetes, sőt kívánatos megöntözését jelentik. (Ez biztosította pl. a Hortobágy állattenyésztését a múlt század derekáig.) Ebben az esetben legfeljebb a szállások, szénaraktárak védelmére volt szükség kisebb körtöltések, az ősi eredetű „földvárak" építésére. A földművelés számára hosszú ideig bőséges tér nyílott a ligeterdő övezet árvízszint feletti, erdők közti területein. Így sokáig a földművelés érdekében sem igen volt szükség se árvédelmi, se vízrendezési munkálatokra. Okleveles adatok tanúsága szerint az árvédelmi munkák azokon a sűrűbben lakott területeken kezdődtek meg, ahol a hordaléklerakódás, medervándorlás jelentősebb méretű változásokat okozott a terület vízrajzi viszonyaiban. Ilyen terület volt a közismerten termékeny, és már a középkorban viszonylag sűrűn lakott Csallóköz és Szigetköz, ahol nyilvánvalóan a vízrajzi viszonyok ilyen változása tette szükségessé a szaporodó, vagy korábban védettnek tartott mezőgazdasági területek, községek (körtöltésekkel való) árvédelmét. Az első folyószabályozás, melyről — egy bizonytalan eredetű — adat szól, szintén árvédelmi célú átvágás volt: IV. Béla fele3 33
