Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 7. A Felső-Tisza-vidék Tiszabecstől Tokajig
lános fejlődési folyamat zajlott le a Rétköz belvizeinek rendezésénél is, melynek történetéből csak a főbb adatokat ragadjuk ki. (1. 62. ábra). A XIII. térképpáron a mai állapotot feltüntető lapon jól látható, hogy a Rétköz belvízhálózatának gerince az ún. Belfő csatorna, amely Bezdénél kezdődik és Berczel- nél végződik; hossza 53 km. A főcsatornával egyidejűleg 1860—1870 között még 22 nagyobb mellékcsatorna is épült, 160 km hosszban. A főcsatorna torkolatánál, Bercelen, 1870-ben készült el a ma is fennálló kétszer 2,37 m nyílású, cölöprácson, beton alapon nyugvó, faragott kőből falazott táblás zsilip (65. ábra) A zsilip mellett 1884-ben gőzüzemű szivattyútelep épült, hogy a főcsatorna vizét — magas tiszai vízállás idején, zárt zsilip mellett — a Tiszába emelje. Miután a telep 1 m:i/s teljesítőképessége nem bizonyult elegendőnek, már 1896-ban helyette ugyancsak gőzütemű 2x3 m3/s teljesítőképességű telep épült. A belvízhálózat további bővítéseként 1900-ban megépült a Nagy- halász-Pátrohai csatorna, amely a Lónyai csatorna és Belfő csatorna között övcsatornaszerű szerepet tölt be. Tovább bővült a mellékcsatorna-hálózat is és 1914-ig a csatornák összhossza már 267 km volt.255-256 De a mezőgazdaság folyton fokozódó igényei újabb és újabb fejlesztést követeltek. Így a belvízlevezetés gyorsítására a Belfő csatornán, a Kétérközi tanyánál 1,5 m:í/s, a Nagyhalász—Pátrohai-csatornán pedig a Zúgó tanyánál 0,6 m3/s teljesítőképességű átemelő telep épült. A Belfő középső szakaszának tehermentesítésére Dombrádnál is épült szivattyútelep 2 m3/s teljesítőképességgel. A szivattyúkapacitás növelése mellett bővítették és mélyítették a főcsatornákat és számos új mellékcsatorna épült úgy, hogy 1942-ben a csatornahálózat hossza már 550 km-t tett ki. A csatornahálózat növekedése azután újabb szivattyúkapacitás növelést kívánt és 1943-ban a Kétérközi telepet 2 db, a Zugói telepet pedig 1 db MÁVAG szivattyú-agregá- tummal bővítették. Végül meg kell említeni, hogy a Tisza- löki duzzasztó üzembehelyezése óta megszűnt a vizek gravitációs úton való leeresztésének lehetősége és ezért Bercelen a szivattyútelep 0,5 m3/s teljesítőképességű szivattyúval bővült, mert a szivárgó vizeket és a nyári nagyobb esők vizeit csak így lehet eltávolítani. A Lónyai-csatornától délre elterülő homokdombos vidék a Nyírség. A területet futóhomok borítja, amely dél-északi irányú gerinceket és köztük vápákat alkot. Ennek az 1815 km2 nagyságú területnek a csapadékvizei — Gáva—Hajdúhadház—Nyíradony —Nyírbátor—Nyírmada és Kisvárda vonalán húzódó vízválasztótól — mind a Rétköz felé folynak. Ezek a „folyások", ahogy a csatornákat nevezik, eredetileg valóban természetes vízfolyások voltak, csak 1806-ban alakították át „vármegyei árkokká". Ezek az árkok az 1876—79 közötti csapadékos években óriási víztömeget zúdítottak a Rétközre és ez érlelte meg a Lónyai-csatorna megépítésének gondolatát. Ezeknek a ma „főfolyásoknak" nevezett nagycsatornáknak az esése 20-szor akkora, mint a Körösök esése, aminek következtében rengeteg homokot szállítanak a Lónyai-csatornába. A Lónyai-csa- torna vonalazása nem mondható a legszerencsésebbnek, mert a csatornától délre is maradtak jelentős területek a rétközi ősártérből. Ennek folytán a csatorna bal partján végig árvédelmi töltés épült és a csatornába torkolló nyírségi főfolyásokat is visz- sza kellett töltésezni a torkolati szakaszokon. A töltéseket előbb az 1881-es árvízre építették ki, majd az 1888-as árvíznek megfelelően emelni kellett őket. A Lónyai-csa- torna megépülte után a Nyírvízszabályozó 11.65. ábra. Szivattyútelep és nyomócsöve (Tiszabercel) 308
