Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 7. A Felső-Tisza-vidék Tiszabecstől Tokajig
A vidék szabályozása előtti állapotát a XIII. térképpárról olvashatjuk le. A vizek szabályozás előtti általános vízrajzi képe azt mutatja, hogy Csap községtől lefelé a Tisza a Bodrogköz és Rétköznek nevezett területet borító hatalmas mocsár közepén kanyargóit (1—4 km) változó szélességű mocsári erdősáv által közrefogva. A csekélyen beágyazott mederből már a közepes árvizek is kiléptek és állandóan táplálták a partoknál mélyebben fekvő állandó jellegű mocsarakat, ahonnan a vizek, a folyó apadása után sem tudtak visszahúzódni. Egy a múlt század közepéről származó hivatalos jelentés azt mondja: „...megvizsgáltam azokat a csapokat, melyeken a Tisza akkor is ki szokott jönni, amikor a partjainál még 5 lábbal (kb. 150 cm-rel) mélyebben van." A jelentésben szereplő „csapok" vízkitörési helyeket jelentenek. Minden bizonnyal innen kapta a nevét Csap község is. A patak torkolathoz hasonló vízkitörésekre általánosabban használt kifejezés a „fok". (Csap község nevéhez hasonlóan Siófok is a régi térképeken Fok néven szerepel, ami azt jelentette, hogy a magas balatoni vízálláskor itt csapott ki a Balaton fölös vize és került lefolyásra a Sió medrében.) Természetesen ezeken a „csa- pok"-on és „fokok"-on kiömlő vizek a folyó apadása után részben ugyanitt folytak visz- sza, részben az állandó jellegű ereken. Ilyen erek voltak a Bodrogközön a Ticze és a Karcsa, a Török-ér és Tüzes-ér míg a bal parton a Kis-Tisza. A jobb parton Csap községnél volt egy nagyobb vízkitörés, mely részben a Latorca közvetítésével, részben közvetlenül táplálta a Bodrogköz mocsarait. Csap alatt lejjebb Kis- és Nagy Tárkánynál szakadt ki a Tiszából a Ticze-eret és Karosát tápláló víztömeg. A bal parton a Zsurk—Záhony közötti kitört víz előbb a Fényeslitke és Komoró közti kisebb medencébe folyt, majd onnan tovább lefelé a Rétközi nagy mocsárba, amit régen Nagy-Lápnak és Nagy-Rétnek is hívtak. Egy másik vízkitörési szakasz Veresmart és Kanyár között volt, ahonnan a víz ugyancsak továbbvonult a Rétközi-mocsárba. Ezen felül a Bodrogköz mocsarait a Bodrog és Latorca ki- ömlő vizei, a Rétközi mocsarakat a Nyírség északi lejtőjéről ide folyó vizei is táplálták. A térképet szemlélve, igazat kell adnunk annak az 1822-ben kelt szolgabírói jelentésnek, hogy a Bodrogközön „állóvizeket, mocsarakat, nádasokat annyit találunk, hogy Nagy- és Kiscigánd, valamint Karád határában szántóföld csaknem semmi." Sőt a Tisza jobb partján Cigánd és Kenézlő között Karádon kívül egyetlen település sincs, szemben a korábban tárgyalt Vásá- rosnamény alatti és feletti Tisza-szakasszal, ahol 2—4 km távolságban sorakoznak a partmenti települések. Ezzel szemben számos kisebb települést találunk a Bodrogköz és Rétköz mocsarai közti kisebb halmokon, főleg a mocsarak széle felé. Persze ezeknek is alig volt szántóföldjük. A környező rétek és legelők is csak az árvizek elvonulása után váltak használhatóvá. Ezek a települések — a szűk terület következtében — hosszúudvaros, többcsaládos házakból állottak. Általában csónakon közlekedtek a települések egymással és csak szárazság idején lehetett a települések közötti ösvényutakat használni. Már említettük, hogy a Komoró és Bércéi közötti Tisza-szakaszt több kilométer széles galéria-erdő fogta közre. Elképzelhető, hogy mit jelentett ez a folyó életében. Tudjuk, hogy a szabályozatlan folyó kanyarulatai a homorú oldal felé tolódnak el. A homorú part állandóan pusztul, a domború part pedig feltöltődik. A kanyarulatok oldalirányú mozgásán felül a kanyarok folytonos vándorlásban is vannak lefelé. A homorú partokon leszakadozó földtömegekkel együtt a fák is a mederbe zuhantak és megannyi gátként akadályozták a folyó vizének egyenletes lefolyását. Azt pedig már elképzelni is nehéz, hogy miképpen lehetett ilyen viszonyok között hajózni és tutajozni. A normálisnál jóval nagyobb és állandó medereltolódások, a vízfolyás helyének örökös változása mellett érthetővé válik, hogy — a szokásos folyómenti településkialakulásokkal ellentétben — itt a települések nem a Tiszaháton, hanem a folyótól távol alakultak ki. Mindebből azonban az is következik, hogy a mocsarak lecsapolásának és a Tisza szabályozásának elengedhetetlen feltétele lett a galériaerdő eltávolítása. Így is történt. Az 1860- ban megjelent Weiss-féle térképen látható tiszamenti erdőfoltok és erdőcsikok a régi galéria-erdőnek már csak maradványai. Már ez a térkép is azt mutatja, hogy a Tiszahát széles erdőterületei mezőgazdasági művelés alá kerültek, amiket a szabályozott Tiszát két oldalról közrefogó árvédelmi töltések védenek az árvizek ellen.252-253 A közlekedés fő útvonala, a Rétköz és Nyírség határvonalán, Tokaj—Kemecse— Berkesz—Kisvárda—Záhony között volt. A víziközlekedés, mint a tömegáru szállítás egyetlen biztos útja jelentős szerepet játszott az év nagyobb részében járhatatlan földutakkal szemben. A só-, fa- és kőszállítás a Tiszán bonyolódott le. Állandó jellegű átkelőhely a Tiszán Cigándnál és Kenézlőnél, a Bodrogon pedig Sárospataknál volt. A mocsárból szigetként kiemelkedő kis települések lakóinak életét a környezet szabta meg. A tiszamenti falvakat a kiömlő árvizek körülfogták, de amint a víz kissé visszavonult, kiváló réteket és legelőket hagyott ma304
