Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 6. A Tisza és a Tisza-völgy vízszabályozásának általános jellemzői
B) A TISZA-VÖLGY VIZEINEK SZABÁLYOZÁSA írta: VÁZSONYI ÁDÁM 6. A TISZA ÉS TISZA-VÖLGY VÍZSZABÁLYOZÁSÁNAK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI232-238 A Tisza-völgy vízszabályozásának: vagyis a Tisza és mellékfolyói mederszabályozásá- nak, árvízi és belvízszabályozásának, a mocsarak lecsapolásának tervszerű és fokozatos végrehajtása több mint egy évszázadon át folyó munka volt, és — amint alább látni fogjuk — teljesen még ma sem fejeződött be. Ennek a hatalmas munkának a részletes leírása megkívánja, hogy előbb röviden áttekintsük a Tisza-völgy jellemzőit, a völgy — szabályozás előtti — állapotát és Vásárhelyi Pálnak, kiváló vízimérnökünknek, a Ti- sza-völgy rendezésére, a vizek szabályazásá- ra vonatkozó tervét. 6.1 A Tisza-völgy állapota a vizek szabályozása előtt 6.2.1 A Tisza-völgy általános jellemzői A Kárpátok által körülfogott földrajzi medence keleti felének vizeit, mellékfolyóival együtt, a Tisza gyűjti össze és viszi a Duná- oa. A 157 135 km2 nagyságú vízgyűjtőterületet északnyugattól délkeletig 700—2500 m cengerszint feletti magasságig emelkedő hegység láncolata öleli körül. Ennek gerincvonala a vízgyűjtő terület határa. A Tisza- völgy legmélyebb része Magyarország területére esik, ahol a tengerszint feletti magasság a Nagyalföldön 80—200 m között van. A Tisza folyó felső — hegy- és dombvidéki — szakasza nagyesésű, majd a magyar határ mellett fekvő Tiszabecsnél a síkságra lép, ahonnan kezdve az esése már csak néhány cm kilométerenként. A folyó — síksági jellegének megfelelően — egységes medrű és erősen kanyargós. A Tisza völgyében a vizek tervszerű — „rendszeres" — szabályozása csak az 1830—40. években végrehajtott vízrajzi térképezés befejezése és a szabályozási tervek elkészítése után indulhatott meg. A medence legmélyebb, alföldi területein az évi csapadék átlaga 500 mm, vagy annál kevesebb, míg a dombok és hegyek felé fokozatosan növekedve, az Északkeleti Kárpátokban elérik az évi 1000—1400 mm-t. Attól függően, hogy milyenek a tél csapadék és hőmérsékleti viszonyai, változó a Tisza vízjárása. Az egyik szélső típus esetén tavasszal egyetlen nagy hóolvadási árvíz vonul le, amelyet a tavaszi esőzések elnyújtanak, míg a másik szélső típus esetén több jelentéktelen hóolvadási hullám után, élesen megkülönböztethető nyári árvizek jelentkeznek. A Tisza hordalékviszonyait vizsgálva azt találjuk, hogy a mederanyag Tiszabecsnél még durva kavics, amit innen lefelé — az esés további fokozatos csökkenésének megfelelően — hamarosan apró kavics és homok vált fel, amelynek szemnagysága a Szamos torkolatáig a finom homok méretére csökken. A Tisza mellékfolyóinak legtöbbje ugyancsak a síkság peremén rakja le hordalékának durva részét és a síksági szakaszon már csak homokot, majd iszapot szállít. Kivétel a Sajó és a Maros, melyek esése a torkolatnál még elég nagy ahhoz, hogy kavics- hordalékkal a Tisza medrében hosszan elnyúló zátonyokat alkossanak. A bemutatott térképpárok azt mutatják, hogy másfél-két évszázaddal ezelőtt még hatalmas kiterjedésű erdők voltak a Tisza felső szakasza mentén, melyek igen jelentős vízgazdálkodási szerepet töltöttek be. Közismert, hogy a lehulló csapadék egy része elpárolog, más része beszivárog a talajba és végül a harmadik része a talaj felszínén folyik le. A felszínen lefolyó vízmennyiség nagyságára befolyással van az, — különösen hegy- és dombvidéken — hogy a terület növényzettel, illetve erdővel borított-e, vagy pedig kopár, illetve szántó. Az erdő fái, bokrai, a laza szövetű erdőtalaj, és vastag erdőalom nagymértékben gátolja és erősen késlelteti a csapadék felszíni lefolyását. A Tisza vízgyűjtő területének ma már csak mintegy negyed részét borítja erdő. 6.Í.2. A Tisza-völgy állapota a vizek szabályozása előtt A Tisza-völgy már az ókori történeti leírásokban is mint mocsaras, árvízjárta terület 281
