Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
mérő" műszaki irányításával 1820—21-ben a Sárközben Fadd és Mohács között 4 átvágást készíttetett, amelyek a Duna folyását 33,4 km-rel rövidítették meg. Az 1825- ben készített jelentés a szabályozási és töltésépítési munkálatokról azt írja, hogy „azelőtt a dunai áradások pusztításának 180 ezer hold leginkább jobbágyi föld volt kitéve, melyből közel 100 000 hold valóban megszabadult". A derűlátás nyilván onnan eredt, hogy azt hitték, az átmetszések megszüntetik a jégtorlaszokat és ezzel megszabadulnak a jeges árvizektől. Az 1838. évi árvíz azonban megcáfolta ezt az optimizmust. 1839-ben az országos főkormányszék elhatározásából további 11 átvágás készült Beszédes tervei szerint. Ezek közül az első Paks fölött az imsósi kanyar lemetszése volt, mert ebben az éles kanyarban sokszor , elakadt a jég. A munka láttán Paks lakosai között pánik tört ki, mert azt hitték, hogy az átmetszésen átfolyó víz el fogja sodorni Paks házait. Félő volt, hogy erőszakkal fogják megakadályozni Pest megye területére eső átmetszés kiásását, ezért Pest megye hajdúit kirendelték fegyveres készültségként. A második átmetszés Fájsz és Várszeg között készült, s vezérárka 7 öl (13 m) széles és 2 öl (3,8 m) mély volt. Imsós— Fadd—Bogyiszló között a medret 39,25 km-rel rövidítették meg, a 11 átvágás pedig 96 km rövidülést idézett elő. Az 1838. évi árvízkor, mint korábban is, a jégtorlódások fő fészke a Tolna melletti borrévi éles kanyarulat volt, ezért elhatározták az egész 30 km hosszú tolnai kanyarulat egyetlen 7 km hosszú egyenes átmetszéssel való kiküszöbölését. A munkát 1843-ban kezdték meg és a szabadságharc alatti és utáni szünetekkel 1852-ben fejezték be. A kiásott vezérárok a laza talajban gyorsan kibővült és a bogyiszlói átmetszés 1856-ra már anyamederré vált, sőt 1910-re némely helyen már 600 m szélességet is elérte. Később további átmetszések is készültek: 1830—70 között Paksnál, Fajsznál, Bogyiszlónál 1—1, Baja körül 2 és Szerénáiénál 1 átmetszés, melyek 52 km rövidülést jelentettek. Az átmetszések a laza talajban gyorsan kifejlődtek, sőt túl is fejlődtek és elfajultak, úgyhogy volt olyan átmetszés, amelynek helyén újabb átmetszést kellett készíteni. Ezek között volt az ún. Hármas-sziget levágása, mely híressé lett jégtorlódásairól. Itt a Duna Gerjentől délre a Galgóc- nyaknál jobbra fordult és Faddig folyt, majd Domborinál jött vissza a mai me16 derbe. Az átmetszést, mely 12 km-rel rövidítette meg a Duna folyását, az 1850-es években építették. 1864—74 között Mohácson a Dunagőe- hajózási Társaság, rakodójának a biztosítására, mintaszerű partvédezetet épített, mely még ma is épségben megvan. 1860—80 között itt is és egyéb szakaszokon is párhuzamművekkel igyekeztek a folyót szabályozni, de nem szereztek vele jó tapasztalatokat. 1878—1909 között sorban kiépültek a Paks—Sió-torok közti szabályozási művek is, mégpedig teljesen olyanok, mint a Budapest—Paks közötti más jellegű szakaszon. Gerjen fölött 1900 körül homorú oldali sarkantyúkat is építettek, azok sem váltak be. A kanyargásra hajlamos szakasz másféle szabályozási módokat kívánt. 1907 körül keresztgátakkal igyekeztek a kanyargós szakaszokat szabályozni, ezek a művek azonban elsüllyedtek. A Gerjen—Sió-torok közötti szakaszon, mely kisebb irányváltozásoktól eltekintve egyenes, egymással és a mederrel párhuzamosan kiépítették az árvédelmi töltéseket, aránylag kis szélességű hullámteret hagyva. A jobb oldalon azonban az átmetszések helyét sokáig nem töltötték át és a töltésekkel szegélyezett régi mederbe bejátszottak az árvizek. A faddi Duna-ág felső bejáratát 1890 előtt, alsó részét Domborinál 1894-ben, a tolnai ágat pedig Dorom- lásnál 1893-ban zárták le árvédelmi töltéssel, így a jobb oldalon is kiépült az egységes árvízi meder, amitől a jégtorlódások veszélyének elhárítását remélték. (Az 1945., 1947. és 1956. évi jégtorlaszok azonban, melyek töltésszakadásra vezettek, megmutatták, hogy a jégtorlaszképződés okát másban kell keresni.) 1893—98 között az 5 km széles gemenci térségben szabadon barangoló óriási kanyarulatokat is levágták 3 átmetszéssel: Csanádinál, Sükösdnél és a Koppánynál. Ezáltal a Dunát itt 18 km-rel megrövidítették és majdnem teljesen kiegyenesítették. A két felső átmetszés gyorsan kifejlődött, a koppányi lassabban. Az átmetszések holt ágát elzárták, így azok feliszapolódása meggyorsult. A Bogyiszló—Gemenc—Vajas-torok közötti szakaszon erősen vándorló zátonyok keletkeztek, itt 1905-ben kezdték az első szabályozási munkálatokat. A szabályozó művek erős és gyors változásokat okoznak, a laza talajban hamar érvényesül a vízterelő hatásuk, de ugyanakkor erős zátonylerakódá- sok is jelentkeznek. Emiatt a hajózás is sokszor akadályokkal küzdött, még „gereb- lyézésre" is sor került, ami a hajózást aka241 k.
