Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig
A VÍZI MUNKÁLATOK KEZDETEI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN ÉS SZEREPÜK MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI ÉLETÉBEN A XVII. SZ. VÉGÉIG 1. 1.1 Vízi munkálatok a római birodalom cs az avarok idején 1.2.1 Vízi munkálatok a római birodalom idején A víz alapvető gazdasági jelentősége következtében természetes, hogy hazánk területén a vízhasználatok mellett a vízépítés nyomaival is korán találkozunk. Legrégibb adataink a rómaiak pannóniai és dáciai vízépítési tevékenységéről szólnak. Ez a tevékenység a vízépítés szinte minden ágát felölelte: a vizek elleni védekezést, a lecsa- polást és ármentesítést éppúgy, mint a vizek hasznosítását és — a római civilizáció egyik legjellemzőbb vonásaként — a települések magas technikai színvonalú vízellátását.19 Kedvező természeti és földrajzi adottságai és a birodalom központjához való közelsége miatt Pannónia mezőgazdasága gyors fejlődésnek indult s egyre nagyobb szerepet játszott Itália ellátásában. Természetes tehát, hogy a kolonizáció gazdaságiműszaki tevékenysége során, a mezőgazda- sági termelés és áruellátás szolgálatában hamarosan sor került különböző vízszabályo- zási, vízépítési munkálatokra is. Pannónia vízépítése nem helyi fejlődés eredményeként jött létre, hanem egy már meglevő magas színvonalú műszaki kultúra térbeli határainak kiterjesztését jelentette. Ezért alakulhatott ki aránylag hamar tekintélyes méretű vízépítési tevékenység. A római hódítás valóban a civilizáció terjesztését jelentette: a terület gazdasági hasznosításának eszköze az építő munka volt. A légiók Pannónia meghódítása után utakat, hidakat építettek, s a kor legmagasabb színvonalú városi kultúráját képviselő településeiket az ivóvízellátás és a közfürdők ellátása érdekében vízvezetékkel látták el. Kőbányákat nyitottak, téglaégetőket létesítettek, a településeket szükség esetén gátakkal védték az árvizektől, a művelhető területeket lecsapolással növelték, alkalmas helyeken öntöző- és malomcsatornákat építettek s a folyókon tekintélyes méretű hajózást bonyolítottak le.2,l— A római civilizációt mint ismeretes, elsősorban a technikai alkotások jellemezték, és e műszaki munkák középpontjában az építészet és a vízépítés állott. A közel- keleti, öntözésen alapuló kultúrák — Mezopotámia és Egyiptom — eredményeivel vetélkedő vízépítési alkotásaik közismertek: a kikötőépítések (pl. Ostia — szek- rényalapozással) hídépítések (pl. Traján hídja), csatornaépítések (Rajna—Mosel-csa- torna) legfőképpen pedig a vízvezetékek és a csatornázás műszaki színvonala méltán csodálat tárgya ma is. A közvagyonnak tekintett víz használatával kapcsolatos és a rendkívül differenciált, tökéletes vízellátás működését szabályozó vízjoguk olyan színvonalon állott, amit Európa — a római jog átvételével — csak a XIX. században ért el ismét. Plinius joggal tekintette a római birodalom legnagyszerűbb alkotásának a vízépítés, főleg a vízellátás terén elért eredményeket: „Ha valaki szorgalmasan megvizsgálná a nyilvános használatra, fürdőkbe, halastavakra, házakra, mulatóhelyekre, kertekbe, a külvárosokba, majorokba folyó vizek bőségét és a helyenként épített íveket (azaz csatornahidakat — aquaeducto- kat), az átfúrt hegyeket, a megöntözött völgyeket, belátná, hogy ezeknél semmi csodálatra méltóbb nincs az egész földön.”* Pannónia közel feküdt a birodalom középpontjához, s a pannóniai születésű császárok idején olykor szinte úgy tűnt, hogy a birodalom súlypontja is ide tolódik át. * Valószínűleg a Duna mint határfolyó jelentőségére utal Augustus császár i.sz. kezdete körüli időből való érmének felirata: ,.Salus rcipublicae - Danubius" (A haza üdve — a Duna). Üj Magyar Múzeum, 1857. 2. köt. 224. p. * (Plinii Hist. Nat. lib. 36. c. 24. §. 10.) 23
