Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
Bevezetés
voltukat. Mivel az élet — a változó népsűrűség és szükségletek miatt — mindenütt más és más igényekkel lép fel, a természetben kialakult vízrajzi viszonyok káros vagy hasznos volta is más és más mértékű. Az első nagyobb igény akkor lép fel, mikor a különféle természeti tényezők valamelyikének változása, vagy az ember szükségleteinek kielégítése a kedvezőtlen felé tolódik el. Ekkor az ember és a természet közötti kapcsolat olyan beavatkozást — szabályozást — kíván a vízrajzi viszonyokban, mely a vizek eddigi természetes állapotát megváltoztatja és kedvezőbbé alakítja. A vízszabályozás tehát a természetes vízfolyások és állóvizek kártételeinek megakadályozására, illetőleg a vízhasznosítás elősegítésére szolgáló olyan vízi-műszaki tevékenység, mely a vízfolyások és állóvizek medrére és környezetére kiterjedően a vízrajzi viszonyokat módosítja, vagy megváltoztatja. Ennek megfelelően a folyó- és állóvizek csoportja szerint a vízszabályozás meghatározását és feladatait az alábbiak szerint részletezhetjük: 1. A vízfolyások szabályozása-, a meder alakításával a víz lefolyásának, valamint a hordalék és jég levonulásának megkönnyítése mind a kis-, mind a közép- és nagyvizekre (árvizekre) vonatkozóan. Ez a szabályozás — a célját illetőleg — kétféle lehet: a) A vízfolyás kártételeinek megakadályozása a meder alakításával (közép és árvízi mederszabályozás), az árvizek kiöntésének megakadályozásával (árvízi szabályozás vagy ármentesítés), és a medren kívül rekedt vizek levezetésével (belvízszabályozás vagy belvízlevezetés). b) A vízhasznosítás elősegítése a meder alakításával (hajózási kisvíz-szabályozás), vagy a természetes lefolyási viszonyok célszerű alakításával (a vízfolyás lépcsőzése). 2. Az állóvizek szabályozása: a vízszint- ingadozás csökkentése vagy a vízborítás megszüntetése duzzasztással vagy a lefolyás biztosításával. Ez a szabályozás — a tárgyát illetőleg — kétféle lehet: a) A tavak természetes medrének és lefolyásának szabályozása a vízfelület kiterjedésének állandósításával (lefolyás- és hoz- záfolyás-szabályozás), a partjaik és — hajózható tavak esetén — a hajóút kellő biztosításával (part- és mélységszabályozás), ill. a parti környezet viszonyainak megjavításával (parton kívüli vizek levezetése). b) A mocsarak szabályozása vizeik levezetésével (az állandó lefolyás biztosítása). Kissé közelebbről nézve, a vízszabályozás fentebb meghatározott feladatait, majd módszereit, ezek egy-két kérdését — vízfolyások és állóvizek szerint csoportosítva — az alábbiakban világítjuk meg. A folyóvizek A kisebb folyók és patakjellegű vízfolyások szabályozásának feladata általában egybefonódik a völgy vízrendezésének feladatával. Nem elég a meglevő meder szabályozása, vagy karbantartása. Legtöbbször új meder létesítésére is szükség van, amit esetleg töltések, mellékcsatornák vagy a vízfolyás árterületén kívüli, ún. külvízi övcsatorna létesítésével kell kiegészíteni. Klasszikus példája ennek a Sárvíz Bőhm—Beszédes felé szabályozása a XVIII—XIX. század fordulóján.* Nagyobb, céltudatos szabályozásokról csak a XVIII. század óta beszélhetünk. A nagyobb, állandó vízhozamú és állandó medrű folyók szabályozása igen sokoldalú és összetett feladatot jelent. A folyószabályozás során meg kellett és meg kell oldani a folyó mederszabályozását, ezzel egyidejűleg a folyóvölgynek, az ártereknek a mederből kiömlő árvizek elleni védelmét, vagyis a folyó árvízi szabályozását, illetőleg völgyének ármentesítését, és — ha ezt a feladatot gátakkal oldották meg — a védett területeken összegyűlő csapadékvizeknek, valamint az árterületeken kívüli magasabb területekről lefolyó külvizeknek elvezetését, vagyis a bel- és külvizek szabályozását, illetőleg a folyó ártéri öblözeteinek bel- és kül- vízmentesítését. a) A mederszabályozásnál a folyó természetéhez — eséséhez, vízjárásához, hordalékjárásához, mederanyagához — kell alkalmazkodni. Ezért mások a módszerek, ha a szabályozandó folyószakasz nem tud megbirkózni az érkező hordalék mennyiségével, hanem azt saját medrében lerakja, vagy a hordalékszállító képessége egyensúlyban van az érkező hordalék mennyiségével. Az első esetben — mint amilyen a Felső- Duna, vagy a nagyobb tiszai mellékfolyók közül a Sajó és a Maros — a szabályozás a nehéz és költséges feladatok közé tartozik. Itt ugyanis például hajózásra alkalmas, állandó mélységű meder csak a meder össze- szorításával, szabályozási kőművek (párhuzamművek, sarkantyúk, mellékágelzárások) sorozatával és rendszerével, sokszor csak állandó kotrással tartható fenn. A második esetben — mint amilyen a Duna további szakasza, valamint a Tisza és mellékfolyói közül több (Szamos, Bodrog, Körösök) — a szabályozás a lefolyási viszonyok javításával, a meder összeszorításával. * L. II. A részben. 18
