Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
Bevezetés
szabályozási művekkel, de legtöbbször az esés növelésével oldható meg. Ez utóbbinak módja a vízfolyás megrövidítése a kanyarok átvágásával, amikor az új, szabályozott meder kialakítására a folyó vizének eleven erejét használják fel. Céltudatos folyószabályozási módszerről és munkáról a XVIII. század óta tudunk Mikovinyi és Balia munkáiból. b) Az árvízi szabályozás vagy az ármentesítés a nagyobb folyók szabályozásának munkájában elválaszthatatlan a medersza- bályozástól, mert, ha a vizet árvédelmi gátak között vezetik, ez is „mederszabályo- zás”. Míg a kisebb vízfolyások ármentesítése esetleg az árvizek tározásával, vagy az árvizek megosztott elvezetésével és így apasztásával is lehetséges, addig a nagyobb folyók völgyében az ármentesítés egyedüli megoldása az árvíznek gátakkal elhatárolt árvízi mederben való levezetése. Az árvédelmi gátak egymástól való távolságát és vonalazását a folyó mederszabályozásának és az ármentesítésnek együttes szempontjai szerint határozzák meg úgy, hogy a folyó árvízi, középvízi és kisvízi sodorvonala legalább közelítően azonos legyen. Egyes helységek védelmére épített gátakról már a XV. század óta tudunk (Somorja), de összefüggő gátak építése és ezzel a folyó árvízi medrének kialakítása csak a XIX. században kezdődött. c) A belvíz- és külvízszabályozás a folyószabályozás harmadik feladataként jelentkezett az eddigi szabályozási munkák — a meder- és árvízi szabályozás — folyományaként. Célja az ármentesítő gátak mögött összegyűlő és a gátakkal a folyótól elzárt vizek — a belvizek és külvizek — levezetése. A belvízlevezetés kialakult módszere a belvizeknek csatornahálózaton való összegyűjtése és a folyóba vezetése (zsilipen át), vagy emelése (szivattyúkkal). A külvizek felfogása pedig a folyó árterületének peremén vezetett övcsatornákkal lehetséges, melyek az árterületet megkerülve, vagy az árterületen keresztül töltések közé fogva vezetnek a folyóba. A belvizek levezetése, mint szabályozási feladat, az árvédelmi gátak megépítése után jelentkezett, azért első munkálatait is csak a XIX. század közepén indították el. Az állóvizek Az állandó vizborítású területek, ezek között is elsősorban a tavak szabályozásának feladata a vízfelületnek, illetőleg a vízszin- nek állandósitása, ami a hozzáfolyó, vagy lefolyó vizek mennyiségének szabályozó művekkel való változtatásával lehetséges. A lefolyó víz mennyiségét szabályozó művekkel, zsilipekkel, vízemelő szivattyútelepekkel, a hozzáfolyó víz mennyiségét felfogó és elvezető övcsatornákkal lehet szabályozni. A mocsarak és lápok teljes kiszárítása állandó levezető és a szükség szerint övcsatornákkal, esetleg a csatornába épített — már említett — szabályozó művekkel oldható meg. A mocsarak, lápok eredményes vízszabályozási munkái — bár mocsárkiszárításokkal már régebben találkozunk — csak a XIX. század elején indultak meg. 2» 19
