Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
nahálózata 192 km hosszú, melyből 6 db ösz- szesen 11 m'Vs teljesítményű szivattyútelep emeli át a vizet a Dunába, ill. a Mosoni- Dunába. A főcsatorna megcsapolási, elágazási helyein épült zsilipek segítségével a belvizet mindenkor oda vezethetik, ahol a legkönnyebben eltávolítható. A Szigetköz közepén szivárog át a legtöbb víz. Itt két kicsiny, a többitől független belvízrendszer van, a kisbodaki és a lipóti, melyek 4, ill. 5 km2 vízgyűjtőjűek. Altalajuk rendkívül laza. A kisbodaki telepről már szóltunk, csupán azzal egészítjük ki, hogy 1949-ben a régi, elavult telepek mellé újabb, 1,03 m3/s teljesítményű, 2 db traktormeghajtású szivattyútelep épült (az ábrán d-rendszer). A lipóti 5 km2 területű öblözet vizeit eredetileg Zsejke felé a Mosoni Dunába vezették. Ezek számára is épült a már említett szivattyútelep. A nagy távolság miatt azonban ez a megoldás nem bizonyult kielégítőnek, Lipót község határában magas Duna- vízállásnál hatalmas posvány keletkezett és a csatorna nem tudta a vizét levezetni. Ezért 1930-ban a Duna mellé épült a modern Diesel üzemű lipóti szivattyútelep, teljesítménye 1,2 m3/s. Ezzel meg is szűnt a zsejkei szivattyútelep jelentősége, mely 1926 óta nem is volt üzemben (az ábrán e-rend- szer). A fejlesztés során 1940 körül elérték, hogy a Szigetközben volt az ország egyik legnagyobb fajlagos teljesítőképességű belvízlevezetése. Lassanként azonban ez is kevésnek bizonyult. A Felső-Duna mederemelkedése ugyanis, melyet a 2.1.1 fejezetben már ismertettünk, egyre nagyobb méreteket öltött, s a Szigetköz mentén az árvizek mind nagyobbak és egyre hosszabban tar- tóak lettek. A fakadóvíz folyton növekedett, ezzel együtt a nagy teljesítményű szivattyútelepek üzemórái is egyre szaporodtak. Az 1940—42-es csapadékos és árvizes években nemegyszer kevésnek bizonyult a belvízlevezetés teljesítőképessége, mert egyre több időszakos elöntés mutatkozott. Végül az 1954. évi júliusi árvízkor bebizonyosodott, hogy ekkora szivárgó víztömeggel a szivaty- tyútelepek nem tudnak megbirkózni. Még mielőtt a töltésszakadások bekövetkeztek volna, a Szigetköz középső és alsó részét úgy elborította a víz, hogy a gabonát vízből aratták. Az 1965. évi' árvíz azonban, amely tartósság szempontjából az 1926. évit is meghaladta, még inkább bizonyossá tette, hogy a belvízlevezetés ez időben meglevő teljesítő- képessége mellett hasonló tartósságú árvizek esetén nem lehet a mélyebb területek tartós víz alá kerülését és a termés elpusztulását elkerülni. A tervezett Felsődunai Erőmű építésével azonban a Szigetköz belvízproblémái is megoldódnának, hiszen ez nemcsak a mederemelkedést szüntetné meg, hanem az árvizek magasságát is jelentősen csökkentené a Duna Szap fölötti részén. 2.2 A Rába—Rábca—Marcal vízrendszer szabályozása 2.2.1 A Rába—Rábca vízrendszer és a Fertő-tó158-159 A Kisalföld DNy-i részének hatalmas vízrendszere a Dunántúl területén súlyponti helyet foglal el. A Rába hazai vízgyűjtője 5564 km2, a Rábcáé a Fertő-tóval együtt 2676 km2, a kettő együtt 8240 km2-t tesz ki, ami a Dunántúl 37 400 km2-nyi területének 22%-a. A két vízrendszer egymástól teljesen el sem határolható, hiszen a régi időben a Rábca Győrnél a Rábába ömlött, mellékfolyójának tekintették, ma azonban már önálló torkolata van. Geológiai és földrajzi jellemzés A Rába—Rábca és Fertő-tó magyarországi területének jellemzőit a terület geológiai és vízrajzi kialakulása határozza meg. Amikor a kisalföldi medence feltöltődése után a Duna torkolata átvándorolt mai helyére, a kavics felszínére különböző vastagságú iszaprétegek települtek. Ebben a vízzáró medencében, melynek csak igen csekély esése volt a Duna felé Győr irányába, stagnálni kezdtek a vizek és évezredek folyamán vastag tőzegréteggel láp keletkezett. A Hanság mocsarába ömlöttek a déli irányból jövő folyók, a Rába és a Répce, melyek az ősidőkben szintén hordalékkúpot építettek a pannon tengerben. Erre később szél- hordta lösz telepedett és a Rába a hordalékkúp K-i szélén levő magaslatokhoz simult, árvizei azonban a hordalékkúpot végigöntve, É-i irányban a Hanságba ömlöttek (II. és III. térképpár). A Rába a Keleti Alpokban ered. A hegyek közt szűk völgyben folyik, nagy eséssel. Osztrák területen balról felveszi a nálánál is bővebb vizű Feistritz folyót, majd a Szentgotthárd melletti Alsórönöknél magyar területre lép. Szentgotthárdnál belefo- lyik a szintén hegyi jellegű és igen sok durva kavicsot szállító Lapincs (Lafnitz), valamint Körmendnél a Pinka. Ezek teszik bővizű folyóvá. Valamennyi bal oldali mellékfolyójának fő jellegzetessége, hogy minél lejjebb érik el a főbefogadót, annál kisebb a hegyvidéki vízgyűjtőjük és így vízmennyiségük is. Vízben leggazdagabb a Lapincs és legszegényebb az Ikva. 178
